
A legjobb víztisztító
A napokban láttam egy Colombo epizódot, amiben egy nagyon érdekes dolog hangzott el. Kedvenc hadnagyom megkérdezett egy bor szakértőt, hogy hogyan különbözteti meg a jó bort a rossz bortól. A szakértő azt mondta, hogy 40 év tapasztalatát nem tudja pár percbe belesűríteni. Colombo mégis ragaszkodott hozzá. A szakember erre azt mondta, hogy megnézi, hogy melyik a drágább. Mert amelyik drágább az a jobb bor!
A legjobb víztisztító az, ami drága!
A kereskedelemben van egy kitétel, ami így hangzik: „Mindennek annyi az ára, aminnyit fizetnek érte”. Tulajdonképpen ha ezt a kitételt megértjük, akkor már nagyon sokat konyítunk a kereskedelemhez. A fenti bevezetőből is látszik, hogy még szakemberek is adott idő alatt, csak a vételárra támaszkodnak (vagy legalább is azt veszik alapul) mint minőségjelző.
Az igazság viszont az, hogy a vételár a legkevésbé sem minőségjelző. SŐT!!! A legnagyobb gond az, hogy vannak olyan ügyes (vagy ügyeskedő) vállalkozások, akik ezt a kitételt nagyon korán megtanulták. Hazánkban amúgy is presztízs minél drágább termékeket vásárolni, még akkor is, ha ez hitelre történik. Ezzel csak a tájékozatlanságunkat erősítjük. Gondoljunk csak bele a termékbemutatós és üzletkötős vásárlásokra és az akkor történő döntési helyzetbe hozásra. Nem véletlenül „csak most tud dönteni” a kedves ügyfél jelölt. Naná, hiszen nem szabad hagyni neki időt a tájékozódásra, vagy arra, hogy elmúljon a varázs, amivel az üzletkötő befolyásolja Őket. A tájékozódást tehát csak az árra és az üzletkötő személyére szűkítik le. Ebből a kettőből egy sem „szavahihető”. Félreértés ne essék, nem a marketinggel van gond, hanem azzal az irreális és indokolatlan árral, amit megfizetettnek gyanútlan emberekkel. És ez még a jobbik eset amikor a vásárló jóhiszeműsége a meghatározó tényező, nem pedig a félrevezetés és megtévesztés.
Ha az ár határozná meg a minőséget, akkor ebben az irányban maradva az is igaz, hogy ha egy olcsó és silány minőségű terméknek felviszem az árát tízszeresére, akkor annak a minősége is javulni fog? Ugye nem! Ki dönti el, hogy mennyi az optimális ára mondjuk egy víztisztítónak? Elárulom, hogy a kedves vásárló, aki odaadja érte azt a bizonyos összeget.
Ez gagyi kínai víztisztító!
Egy régebbi bejegyzésemben foglalkoztam azzal, hogy hol készülnek a víztisztító berendezések. Ebben a bejegyzésben megemlítettem azt is, hogy a Szegedi Paprika is Kínában készül (mármint bizonyos részük), sőt a legnevesebb sportszergyárak sem Németországban és az USA-ban gyártatnak. Mi több az Audi, Mercedes sem belterjes német termék, de most tényleg nem mennék bele ebbe. Csak annyit teszek hozzá, hogy rengeteg „pipás” márkájú pólóm és cipőm van, de egyikbe sem az van írva, hogy „made in USA”, mindinkább valami keleti országnevek. Csak érdeklődéskép nézze meg, hogy mi van a telefonjára írva gyártó országként…
Most engedtessék meg, hogy kissé visszaszólogassak azoknak a hozzáértő ügynök cégeknek, akiknek a legnagyobb érve az általuk kínált víztisztító berendezés mellett, hogy ez nem olyan mint amit az interneten lehet vásárolni. Itt találkozhatunk skandináv és német ajkú tradicionális márkákkal, akik legalább már arra vetté a fáradságot, hogy felépítették a saját márkájukat. Vannak bizony ennél jóval kisstílűbb cégek is csak egyszerűen vesznek egy standard víztisztítót (igen, az internetről) és ráteszik a logójukat (jobb esetben) és készen vagyunk. Na így kell legalább négyszeres áron adni egy ozmózis víztisztítót. Általában amikor megkérdezik ezeket a kontárokat, hogy mitől másabb az Ő víztisztítójuk attól amit a neten lehet kapni, az a válaszuk, hogy az gagyi kínai és visszafertőződik…
Ilyen szavak hallatán pislogok, mint hal a szatyorban, mert nem értem! Nem értem azt, hogy mit jelent az, hogy visszafertőződik egy víztisztító. Ez olyan, mintha nem mosnék hosszú ideig kezet és meglepődnék, hogy milyen baktériumok vannak a kezemen. Egy rendszeresen és normálisan karbantartott víztisztító a legritkább esetbe sem fertőződik vissza. Az, hogy hol készül, annak meg nagyon kevés köze van bármihez is, hiszen licencek alapján gyártják ezeket a berendezéseket, ellenérzési standardékkel. Hasonló mint a McDonald’s! SŐT! Ők azt hirdetik, hogy minden, hogy hol készül (országtól függetlenül), mert mindenhol ugyanolyanok az ételek ízei. Nincs ez másként a víztisztító berendezések tekintetében sem.
Viszont ez már arcátlan!
Tehát akkor már sejthetjük, hogy nyomorult víztisztítónkat nem igazán érdekli, hogy hol készül. Viszont üzletkötő emberünket igen, mert Ő váltig azt állítja, hogy svájci tehenészlányok szende pillantásaitól és atomfizikusok szakértelmétől lesz olyan fantasztikusan működő az Ő víztisztítójuk, ami a gagyi kínaihoz (tetszik tudni, amit a neten lehet rendelni) nem is hasonlítható.
Jó ha tudja, hogy ezek a hozzáértő üzletkötő cégek lehet, hogy értenek az üzletkötéshez és direkt marketinghez (amivel semmi baj sincsen), de a víztisztításhoz sajnos már nem annyira. Feltételezem ugyanis, hogy tiszta jóhiszeműségtől, na meg tudatlanságtól vezérelve állítanak nem valós dolgokat. Csak azért nem írom le, hogy hazudnak, mert az mégis milyen erős kifejezés.
Tessék odamenni egy üzletkötők által kínált víztisztító berendezéshez és kukkantson a berendezés belsejébe. Nagy megrökönyödésére olyan márkájú vízszűrő betéteket fog látni, amit a neten lehet rendelni. Tehát gagyi kínait (mármint ő szerintük gagyit). Lehet, hogy nem vették észre, hogy mit árulnak, vagy nem is tudnak róla, hogy milyen szűrőbetétek vannak abban a nyavalyás, négyszeres áron kínált víztisztítóban. Ha pedig ez az igazság és nem az, hogy hazudnak (amit magam sem hiszek:)), akkor részemről több kérdés is felmerül. Az Ön részéről elég csak egy kérdésnek felmerülnie. Érdemes-e olyan cégtől vásárolni bármit is (bármennyiért), amiről még Ők sem tudják, hogy micsoda…