Oldal kiválasztása

‘Rossz és egyáltalán nem működik a víztisztító!’ Néha hallottunk ilyeneket, de mostanában sikerült megint belefutnunk egy ilyen közlésbe. Ebben a bejegyzésben bemutatom a víztisztító berendezésekkel kapcsolatos legegyszerűbb hibamegoldást és kifejtem a véleményemet a rossz víztisztító megfogalmazásról.

 

A víztisztító nem tud rossz lenni!

Tulajdonképpen ebben a rövid mondattal véget is érhetne ez a bejegyzés és mindannyian mehetnénk haza, mint akik jól végezték dolgukat. Előtte azért még nézzük meg pontosabban, hogy mit is jelent a „víztisztító” meghatározás. Bizonyára vannak akik specifikusabban tudják definiálni a víztisztító szó jelentését, viszont most megosztom, hogy szerintem mit nevezünk és mit nevezhetünk víztisztítónak.

Víztisztítónak azt a berendezést nevezzük, ami a bemeneti vízhez képest valamelyik meghatározott paraméter alapján a kimeneti ponton tisztább vizet állít elő.

Ez az jelenti, hogy kimeneti víznek nem szabad rosszabb minőségűnek lennie mint a bemeneti víznek, sőt ha lehet, akkor tisztábbnak kell lennie. Most érkeztünk el ahhoz a részhez, ahol a háztartási víztisztítás után érdeklődők lefagynak és lázasan nyomogatják a RESTART gombot. Természetesen nem kifigurázni akarok senkit, de közel ezer emberrel beszéltem már élőszóban a víztisztító berendezésekről és pontosan tudom, hogy létezik ez a pont és a RESTART gomb is. Ez azért jó, mert nem kell mindenhez értenünk, hiszen vannak akik jobban értenek hozzá mint mi. Én sem kezdenék neki egy motordiagnosztikának, mert csak nyomkodnám a RESTART-ot hiába.

Mitől legyen tisztább a szerencsétlen megtisztítandó víz???

Ez a legjobb kérdés, amit fel tud magának tenni egy víztisztító berendezések vásárlása előtt álló érdeklődő. Ugyanis az erre a kérdésre adott válasz határozza meg, hogy milyen víztisztító berendezést kell rendelnie. Az, hogy a készülék kék legyen és előre köszönjön minden másnap, az már csak sallang és higgye el nekem, a legrosszabb irány víztisztító választással kapcsolatban.
Rengeteg olyan csalódott vásárlóval találkoztam már, akik azért panaszkodtak a víztisztítójukra, mert tulajdonképpen rosszat vettek. Nem a víztisztító volt a rossz, hanem arra a feladatra amire ők azt hitték, hogy jó lesz (irreális igények), arra a nyomorult víztisztító nem volt alkalmas. Ilyen például, amikor egy egyszerű csapra szerelhető víztisztító berendezéstől azt várjuk el, hogy megszűrje az arzént, nitrit-nitrát és jó lenne, ha még az esetleges gyógyszermaradványokat is. NEM FOG JÓL MŰKÖDNI, de ez nem a víztisztító hibája, hanem azé, akiknek ilyen elvárásai voltak vele szemben.

Még mielött ostoroznánk leendő ügyfeleinket, gondoljon csak bele, hogy mennyire megmosolyogtató lenne, ha egy F1-es versenyen valaki Polskival indulna el. Bizony, pont erről van szó a fenti példában is, hiszen szűrési minőségre pontosan akkora a nagyságrendi eltérés mint az autós példában. A választásban pedig nagyban segítenek a termékleírások, ahol szerintem senki sem ír le olyan dolgokat, ami nem a valóságot fedi. Mi legalább is hosszú évek óta kényesen figyelünk arra, hogy az érdeklődők valós információkat kapjanak a szerintünk legfontosabb víztisztítási paraméterrel kapcsolatban.

Tehát a vásárlónak kell eldöntenie, hogy hányas a kabát, azaz mit és mire szeretne használni, vagyis esetünkben szűrni. Amíg ezt nem döntöttük el, addig eszünkbe se jusson víztisztítót venni. Inkább vegyünk egy szívószálat.

 

Helyes sorrend víztisztító vásárláskor.

Ha ezt a sorrendet következetesen betartja, akkor biztos nem lesz rossz a víztisztítója, azaz a legjobbat fogja megtalálni magának és nem fog csalódni a döntésében.

  1. Mit akarok szűrni? Természetesen a vizet, de pontosan mi a probléma a lakóhelyemen a vezetékes vízzel? Ezt csak ön tudja meghatározni.
  2. Mennyit akarok rá költeni? Ez egy racionális kérdés.
  3. Hova fogom rakni? Csapra, mosogató alá, beszerelve. Itt még felvetődnek egyéb technikai paraméterek, amelyek az el/behelyezés módjára utalnak. Ez egy elég gyakorlatias kérdés.

Tulajdonképpen ennyi! Ha ezekre az egyszerű kérdésekre válaszol, akkor tud csalódás mentesen víztisztító berendezést választani. GRATULÁLUNK!

error: Content is protected !!