Oldal kiválasztása

Talán kifogásolhatónak tűnhet az, hogy egyik „víztisztítós” cég támadja a másik víztisztító berendezéseket forgalmazó céget. Pár bejegyzésben konkrétan meg is nevezem azokat az értékesítő cégeket, akik nem feltétlen szakszerűen, vagy etikusan értékesítik a termékeiket. Ez talán etikátlannak tűnhet, de nem az, mi több sok esetben gondolkozunk el azon, hogy mi fordulunk a GVH-hoz, illetve hívjuk fel a fogyasztóvédelem figyelmét a nagystílű félremagyarázásokra.

 

A kezdetek, azaz miért lettünk ilyen gonoszak.

Na jó, ez csak vicc! Nem vagyunk gonoszak, hanem csak olyan emberek, akik víztisztító berendezések és a hozzájuk kötődő termékek forgalmazásából élnek. Ez itt a nagy helyzet! Mi nem hobbi kereskedők vagyunk, akik másodállásban felhúztak egy webáruházat és ha véletlen van rendelés, akkor elbattyognak a nagykerbe és feladják a futárszolgálattal. Ha meg nincs rendelés, akkor sincsen semmi baj, mert amúgy is csak fizetéskiegészítésnek szánták ezt a tevékenységet. Sajnos egyre inkább ez a modell van elterjedőben, hiszen egy webáruházat megcsinálni nem nagy kunszt és egyre inkább kevesebb költség (ez természetesen igényesség függő). Itt nem az ellen a kereskedelmi modell ellen kívánunk érvelni, hanem felhívni arra a figyelmet, hogy mi nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy a víztisztítási piacon megtévesztések legyenek. Ezért is van az, hogy folyamatosan közlünk cikkeket a facebook oldalunkon a termékbemutatós kereskedelemről, mert gyakori termék ott is a víztisztító. Tulajdonképpen sok ember és cég vágott bele abba, hogy víztisztító berendezéseket értékesítsen. Vagy korrekt, vagy nem korrekt mentalitással.

Rengeteg olyan információ és megkeresés jutott el hozzánk, ahol olyan vérlázítóan buta dolgokat mondtak, írtak, ígértek, kommunikáltak a víztisztító berendezésekkel a víztisztítással kapcsolatosan, hogy a hátunkon áll fel a szőr. Gondoljon csak bele, ha Ön valamihez ért és egyszerre felbukkannak olyan emberek akik félremagyarázzák a szakterületét és butaságokat fecsegnek, akkor nem kezdi rosszul érezni magát? Mi nagyon rosszul érezzük ilyenkor magunkat.

Történ egy szép napon, hogy egy kedves telefonáló olyan információkat akart rajtam számon kérni, amiktől kezdett a víz kiverni. Na ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy milyen jó lenne azt a sok hülyeséget cáfolni, ami az interneten és szájról-szájra kering.

 

Nem engedhetjük meg a dilettantizmust!

Bizony nem! Ezt nagyon komolyan gondoljuk. A gond a víztisztítási termékekkel az, hogy sokan többet látnak és gondolnak bele ezekbe a berendezésekbe, mint amire képesek, vagy amit biztosítani tudnak. Volt olyan vásárlónk, aki azért rendelt lúgosító berendezést, mert egy előadáson hallotta, hogy a rák ettől megszűnik. Ott is megvehette volna az általunk is forgalmazott berendezést, ugyan háromszoros áron, de nem tette. Felment az internetre és ránk talált és megrendelte. Ezzel semmi gond sincs,  (mert ugye ebből élünk) csak azzal, amikor rajtunk kéri számon azt a buta ígéretet, amit egy sarlatán értékesítő hazudott neki. Ekkor ugyanis leesik az állam, hogy milyen képtelenségeket képesek elhinni az emberek. Ha meg nem úgy van ahogy elképzelték, vagy ahogyan bemesélték nekik, akkor kezdődik a hőzöngés, amivel nem tudunk mit kezdeni.

Ha egy Apple termékről van szó, akkor a vásárlók semmi gond nélkül kifizetik a kétszeresét mint egy sima PC-s megoldás esetében. Ezzel sincsen semmi baj, nálunk is sok embernek van több Apple terméke, mi több, ez a bejegyzés is egy MAC-en íródik. Tehát mindennek annyi az ára amennyit fizetnek érte. Így van ez a víztisztítók esetében is. Mindenkinek szíve joga, hogy mennyit hajlandó fizetni egy víztisztító berendezésért. Ennek maximum csak a pénztárcája, vagy az esetleges hitelképessége szabhat határt. Az Apple-s példánál maradva biztosan nem támadták be az ügyfélszolgálatukat azzal, hogy miért így és így működik a termékük, na meg azért sem, hogy a legújabb verziókban nincsen lemezmegható, holott ennyi pénzért simán elvárható lenne. Ha azt is akar, akkor azt külön kell hozzá megvenni. Ne feledjük el, ezek nagyrészt félmilliós cuccok, amik már valamilyen szinten előrevetítik a felhasználójuk anyagi helyzetét és elvárásait a termékkel kapcsolatosan.

Víztisztítók esetében ha a kedves ügyfél rosszul teszi be a cserebetétet a szűrőházba, akkor kezdődik az, hogy ez milyen sz.r, meg hasonlók, holott csak annyi a megoldás, hogy fejjel lefelé tette be a betétet. Ez aztán tényleg nem a szerencsétlen víztisztító, vagy cserebetét hibája. Erről természetesen a leírásban is szót említünk. Tehát amit az egyik oldalról több százezres cuccoknál alapból benyelnek, azt nekünk egy 2000 forintos betét esetében „komoly” háttértámogatással kell lefednünk.
Persze pontosan tudom, hogy a víztisztító nem annyira impulzív termék mint egy egy Apple termék, de esetleges hasznosságokat már tudnám versenyeztetni (de nem teszem). Erre nagyon jó hasonlat, amikor a leendő vásárló „lekínaizza” a víztisztíró berendezéseinket, de elfelejti elolvasni a 200.000.-Ft Iphone hátoldalát, ahova oda van írva: „made in china”. Itt még megemlíthetném a Mercedes-t, Audi.t, Opelt, és egyéb márkatermékeket is amelyek nálunk készülnek. Tehát amit egyik irányból simán konstatálnak, azt a töredék árú víztisztítóknál firtatják. Ezért is kell nagyon résen lennünk és érthetően kommunikálnunk termékeinket. Nem elég azt mondani: „ez ilyen”, mert ezt csak a felső kategóriás terméktípusok esetében nyelik be az érdeklődők (pl.: meggörbülő Iphone 6, sorozatosan visszahívott Audi, stb…). Ha  már víztisztítóról van szó, akkor az biztos sz.r! Naná, mi más lenne?!

Tehát ezért sem engedhetjük meg azt, hogy félremagyarázások és félrevezetések legyenek az általunk is képviselt ágazatban. Például nem engedhetjük meg azt sem, hogy ha víztisztítóra gondolnak az emberek, akkor csak egyetlen fajtára asszociáljanak. Rengeteg féle-fajta létezik és nem nagyon hiszem, hogy ne tudnánk bármilyen igényt kielégíteni ha vezetékes víztisztításról és vízszűrésről van szó.

 

Azok a hazug cégek…

Mint mindenhol, a víztisztításban is vannak olyan cégek, akiknek a „marketingje” több a valós termék értéknél. Víztisztító berendezések esetében szinte biztosra vehetjük, hogy nem tud mi kerülni 400.000.-Ft-ba egy nyüves víztisztítóba. Ha még ehhez hozzávesszük azt a kitételünket, hogy nem a víztisztító tisztítja a vizet, hanem a benne lévő szűrőbetétek, ami meg ha nemesfémet is tartalmazna, sem kerülhetne annyiba, mint amennyibe kerül, de ugye már tudjuk, hogy mindennek annyi az ára, mint amennyit fizetnek érte. Az ára pedig lehet annyi amennyi, de az értéke attól még nem változik. Ezért hangsúlyozzuk az ár/érték hányados fontosságát. Sajnos sok embernek az a vételár minőségjelzőként szolgál, amivel totálisan megtéveszti magát. Ezzel az erővel egy silány minőség is lehet prémium kategória, ha azt vastagon felülárazzuk. Ugye milyen butaság?

Kikérjük magunknak azt az ocsmány technikai kontárkodást (by pass szelepes visszakeverés) amit bizonyos cégek forradalmi találmánynak titulálnak és ezzel veszélyeztetik a víztisztító használó és családja egészségét. Undorodunk azoktól az arcátlan és féreg cégektől, akik presszionálják szerencsétlen vásárló jelöltet, hogy vegyen már tízszeres áron. Igen, tízszeres áron!!! Naná, nem ingyen dolgoznak a meggyőző emberek és nem ingyen nem köpik magukat szembe minden reggel amikor tükörbe néznek. Azt valakinek ki kell fizetni…

Mint minden vállalkozás (mármint ami legális és nem közhasznú) profit termelésre van berendezkedve. Mi is! Azért szeretünk reggel kisimultan a tükörbe nézni és este is nyugodtan aludni.
Személy szerint büszke és elégedett vagyok azzal a helyzettel, hogy csupa hasonló gondolkodású munkatárssal és üzleti partnerrel sikerült körülvenni magam. Na nem volt ez mindig így, ehhez több év kellett, de elértük. Örömmel konstatálom azt is, hogy nem kell hazugságokkal etetnünk ahhoz a széles tömegeket, hogy ha meg akarunk élni a piacon. Ehhez viszont folyamatosan le kell lepleznünk azokat a kontárokat, akik ezt másként gondolják és csak ugatják a szakmát és folyamatosan hazudnak és veszélyeztetnek.
Ezért is támadunk víztisztítós cégeket!

 

Nyugi, láttunk már…

Láttunk már olyan nemzetközi céget, aki nem tudta megmagyarázni, hogy miért használ olyan technikát, amit én a sufni tuningnak sem neveznék. Ezzel ugyanis veszélyezteti a felhasználókat, valamint hazudik az értékesítés prezentációjában. Igen hazudik, még a víztisztító megnevezésénél is.

Láttunk már olyan nemzetközi céget, aki suhancokkal zaklatta az idős embereket, csak hogy vásároljanak irreális áron. Ez az a cég, akinek képviselője egyszerűen lecsapja a telefont, ha reklamál a vásárló. Ez az a cég, aki megtéveszt és félremagyaráz, illetve lenéz, ha mégsem vásárol szerencsétlen idős ember.

Láttunk már olyan termékbemutatós kontárokat, akik szinte testileg erőltettek undorító eszközökkel a portékájukat a nézőközönségükre, miközben orvosnak adták ki magukat. Ismerjük az étteremben bejegyzett telephely történetét is, hogy ne érvényesíthesse az ott vásárolt termékre szerencsétlen nénike az elállási jogot.

Láttunk már olyan kiugrott üzletkötőket, akik saját vállalkozásban értékesítik az általink is forgalmazott termékeket minimum háromszoros áron. Ismerjük a megtévesztő értékesítési szövegüket az unióst támogatásról és az azonnali döntési kényszerről.

Láttunk már olyan „céget”, ami nem is volt cég…

Láttunk már olyan céget, aki átmatricázta az általunk is forgalmazott termékeket és elkérte érte a kétszeresét.

Láttunk már olyat, hogy valaki külföldi webáruházból rendelt és ezért fizetett egy magyar üzletkötőnek, aki később nem tudott gondoskodni a szervizelésről.

Láttunk már sok mindent és folyamatosan informálódunk. Nagyképűség nélkül mondhatom, hogy vannak olyan jó kapcsolataink, aminek segítségével szinte a teljes víztisztítási értékesítési piacról gyorsan és hitelesen tudunk informálódni.

Láttunk már sok gusztustalan dolgot és ezt mind a víztisztításban, illetve víztisztító berendezésekkel kapcsolatban. Hát ezért támadunk más víztisztítós cégeket. Akinek ez nem tetszik, azzal természetesen szívesen találkozunk a GVH, vagy a bíróság kapui előtt, mert elhiheti, hogy erre is fel vagyunk készülve, nem ijedünk meg és nem futamodunk meg! Tehát innen üzenjük a másik oldalnak, hogy hagyjon fel tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatával és megtévesztéseivel.

 

Az a helyzet!

Több éves munkánk is talán hozzájárult ahhoz, hogy egyre inkább szorulnak ki a piacról a fenti pofátlan cégek. Eladásaik és piaci részedésük is drasztikusan esett a pár évvel ezelőtti adatokhoz képest. Sorra szűnnek és tűnnek el a süllyesztőben, zárják be irodáikat. Szerencsére egyre többen olvasnak minket, vagy más hiteles orgánumot és tudnak reálisan mérlegelni a felhozott kínálatban.

Ha nem nálunk akarja elkölteni a pénzét és nem tőlünk rendel víztisztítót, vagy víztisztítási terméket, azzal sincsen semmi baj. De ne egy csaló cégtől rendeljen, mert biztosan csalódni fog és azt hiheti, hogy ez a háztartási víztisztítás egy nagy átverés, holott nem. Egyre inkább fogyasztói trend a víztisztító berendezések fel és beszerelése. Emlékezzen vissza a klíma berendezésekre, vagy a biztonsági kamerákra. Pár évvel ezelőtt korántsem voltak annyira elterjedve mint most. A víztisztító berendezésekkel is ez a helyzet, csak válasszon jól!

 

Kis érdekesség:

https://soundcloud.com/morning-show-hu/term-kbemutat-k-tver-sei

A tizedik perc után érdekes információkat kaphatunk egy régi átverő embertől.

error: Content is protected !!