Sok, víztisztító berendezés után érdeklődő találkozik azzal a „kifogással”, illetve „problémával”, hogy a víztisztító berendezések eltávolítják a megtisztított ivóvízből a hasznos ásványi anyagokat. Ebben a bejegyzésben elmagyarázzuk azt, hogy ez miért részigazság, valamint azt is, hogy miért közömbös ez az információ a víztisztító berendezések tulajdonosainak. Végre tisztába tesszük ezt a mondvacsinált problémát, amiről pontosan tudni lehet, hogy milyen érdekcsoportok generálnak. A legmeglepőbb viszont mégsem az, hogy ezzel tulajdonképpen megtévesztik és félrevezetik a víztisztító berendezések után érdeklődőket, hanem az, hogy állítólag odaát is dolgoznak szakemberek, akik legalább általános iskolában figyeltek a kémia órán. Feltételezzük, hogy vannak közöttük olyanok, akik nem hiányoztak sokat és reménykedünk abban is, hogy csak véletlenül adtak hangot tudatlanságuknak.
Természetesen nem hisszük, hogy pusztán rossz szándékból, vagy tudatlanságból tájékoztatják félre a jó népet azért, hogy bugyuta és erősen kifogásolható PR-t folytassanak. TUDJUK!
Ez a bejegyzés közkívánatra nekik szól. Reméljük, hogy minél több „szakember” magára ismer és legalább magában elnézést kér a kémia tanárától…
Innen hívjuk fel azoknak a lelkes amatőröknek is a figyelmét, hogy a fórumokban és blogjaikban ne járassák le tovább magukat és a nemtudásukkal ne büszkélkedjenek. Amennyiben a jövőben korrektül kívánnak eljárna, előbb tájékozódjanak és ne dőljenek be minden átlátszó PR fogásnak. Illetve alapozzanak a tanult ismereteikre. Ja, hogy ahhoz tudás is kellene…
Ha ez nem megy, akkor „ülj le egyes!” és legalább nem írjál butaságot!!!
Természetesen az is tudjuk, hogy nem tudunk olyan embereket az igazunkról meggyőzni, akiknek pont az ellenkező érvelés és folyamatos megtévesztés az érdekük. Nem is kívánunk foglalkozni kifogásokkal és fenntartásokkal a víz ásványi anyagtartalmával kapcsolatban. ISKOLA.
Mit mondtál, melyik víztisztító?
A hozzá nemértő szakbarbárokat könnyen meg lehet különböztetni a kicsit is hozzáérőtöktől. A hozzá nemértő egy kalap alá veszi az összes víztisztítót. Szerinte csak egy típus létezik. Ez az egy víztisztító típus pedig az, amelyikre nincsen szükség, mert olyan jó a vezetékes vízellátás, hogy értelmetlen. Ezeket a hozzá nemértőket még onnan lehet felismerni, hogy rendszeresen botlunk beléjük a boltok pénztárainál, amint éppen a szalagra pakolja az ásványvizes flakonokat. Értelemszerűen, hiszen a vezeték vízzel olyan szinten elégedett (hiszen értelmetlen a víztisztító), hogy hajlandó közel ezerszer többet kifizetni valamiért, ami a csapból is folyik.
Akármennyire is meglepő, a kicsit is hozzáértő tudja, hogy bizony sokfajta víztisztító van. Van amelyik megszűri az ásványi anyagokat és van amelyik benne hagyja. Általában annyira maximalisták, hogy csakis az ozmózis víztisztító berendezést tekintik víztisztító berendezésnek. Ez a bejegyzés nem arról szól, hogy kivesézzük a víztisztítókat, de annyit elárulhatok, hogy minden, amit a víz útjába teszünk és a kimenetén jobb minőségű víz folyik ki (valamilyen paraméter szerint), akkor azt nyugodtan tekinthetjük víztisztítónak.
Az ásványi anyag megszűrős víztisztító az pedig a háztartási víztisztítók csúcsát képviselő ozmózis víztisztító. A 0,0001 mikronos, legbiztonságosabb vízszűréstől nem várható el az, hogy minden szennyeződést és káros anyagot megszűrjön, de a nagyobb méretű ásványi anyagokat benne hagyja. Ezt ugyanis csakis buzgó manók segítségével lehetne megoldani, ami elég meseszerű. Annyira mint az, hogy valaki a vezetékes, vagy a palackos vízre alapozná a napi ásványi anyag szükségletének kielégítést. Ezt pláne úgy, hogy annyi táplálékkiegészítőt vásárolunk, mint még soha. Ezzel az erővel akkor külön tablettában bevitt kalciumnak és magnéziumnak sem lenne sok értelme. Elég csak vizet inni, de nehogy víztisztítóból, mert abban nem lesz ásványi anyag (ozmózis víztisztító esetében). Érdekes, ilyen értelmes blogbejegyeseket és fórum hozzászólásokat még nem olvashattunk.
Akkor lássuk, hogy mi is van ezzel az ásványi anyaggal a vízben!
Abban igazuk van a víztisztítók ellen érvelőknek, hogy a víztisztító berendezések az ásványi anyagok mennyiségét csökkentik a vízben. DE: kiszűrik a szervezetre káros anyagokat, pl. klór, hormonok, paraziták, nehézfémek, stb., stb. is. Ez (mármint a káros anyagok kiszűrése) szerintem sokkal fontosabb szempont annál, hogy csökken a víz ásványi anyag tartalma is.
A szervezet számára fontos elemeket, pl. kalcium, magnézium, nátrium, jód, stb., fel tudjuk venni a növények, állatok fogyasztása során is. Igazából így sokkal jobb hatásfokkal épülnek be a szervezetünkbe, mint a vízből.
Itt jön a szerves vagy szervetlen ásványi anyagok kérdése. A vízben szervetlen (ásványi) formában találhatóak meg az elemek. Felszívódási hatásfokuk alacsony. Pl.a vízben oldott magnéziumnak csak kb.5 %-a hasznosul. Rengeteg vizet kellene meginni ahhoz, hogy a napi magnézium szükségletet vízzel fedezzük, emellett kalciumot is viszünk be a szervezetbe, ami – ha D-vitamint nem fogyasztunk eleget – még káros is lehet, nemcsak a csontokba épül be, hanem meszesedést is okozhat. A vízben a kálcium és magnézium mindig együtt, oldott állapotban található meg, nem választhatjuk szét őket a folyadékban, akkor sem, ha nekünk éppen most csak magnéziumra van szükségünk, kálciumra meg nem.
A szerves azonban mindig jobb felszívódású. A táplálékunkban valamilyen fehérjéhez kötött formában: kelát formában találhatóak az elemek. Kelát-komplex = fémek (Ca, Mg, Na, stb.) szerves savakkal alkotott gyűrűs vegyületei. A kelát forma biztosítja a legjobb hatékonyságú hasznosulást a szervezetben, mivel az emésztőrendszer így nem ásványi anyagként, hanem élelmiszerként érzékeli azt. A különböző élelmiszerek különféle kémiai elemeket tartalmaznak.
Könnyen utánanézhetünk, hogy melyik táplálékot fogyasszuk pl. annak érdekében, hogy sok magnézium kerüljön a szervezetünkbe.
Halott víz legendája.
Már elöljáróban le kell szögezni, hogy nem létezik ilyen fogalom. Ezt először egy üzletkötő cég képviselőjétől hallottam, aki a 400.000.-Ft-os valamijének a bizonyítványát magyarázta. Most nem mennék bele, hogy mennyire kamu az a víztisztító amivel házalt (és veszélyes is). Ők ugyanis úgy értelmezik a halott vizet, hogy ha nincs benne semmilyen ásványi anyag, akkor az nem él, tehát halott. Számomra érthetetlen, hogy a nyavalyás víznek miért kellene élnie, de ez mellékes is. Ez hasonló, mint amikor a víz DNS-éről tartanak óóóóóókoskodó előadást. (itt található egy nagyon szórakoztató vélemény Puzsér Róberttől a víz DNS-ével kapcsolatban ) Ez a kis hanganyag is bizonyíték arra, ha valaki nem ért valamihez, de kellő magabiztossággal adja elő, akkor azt nagy valószínűséggel igaznak vélik.
Talán ennél az analógiánál maradva a holt tengert nem is nevezhetnék holtnak, hiszen eléggé sok ásványi anyag található benne, de annál kevesebb élet. Tehát nem igaz (ezek szerint), hogy az ásványi anyag tartalom egyenes arányban van az „élettel”. Szóval lehet ilyen és ehhez hasonló levezetéseket eszközölni az ásványi anyagok és a víz kapcsolatával, de butaság.
Nem hiszem, hogy a tiszta H2O nagy problémát jelentene a szervezetünkre. Ezt azoknak üzenem, akiknek rémlik még, hogy mi a H2O. Akiknek ez nem teljesen világos, azoknak az általános iskolát tudom csak ajánlani és azt, hogy vizsgálják felül a kémi osztályzatukat a bizonyítványukba, mert leszerepeltek.
Az a baj!
A legnagyobb baj az, hogy olyan ivóvízfogyasztást propagálnak, ami nem feltétlen a legjobb és legbiztonságosabb megoldás a meglévő alternatívák közül. A klasszikus vélekedés szerint 2 lehetőség van az ivóvíz beszerzésére.
- Vezetékes ivóvíz. A legnagyobb gond vele maga a „vezeték” szó megléte. Gondolom az világos, hogy vezetéken az ingatlanba érkező ivóvizet nem akkor gyöngyözte ki a legtisztább alpesi patakocska. Azt bizony keményen vegyszerezik a valamilyen minőségű vízszűrés (becenevén víztisztítás) után. Ha ez még nem lenne elég, akkor minimum (általában) 24 órát tölt, egy sterilnek nagy jóindulattal sem nevezhető vízhálózatban. Na persze a vezetékek állapota is megérne egy misét, mert azok néhol elérik az 50 évet is. De lehetnek akármilyen korúak, az biztos, hogy nem akarna fehér ruhában bennük közlekedni (ha beleférne). Akkor miért tölteni közvetlenűl a szervezetébe.
- Palackozott, általában ásványvíznek eladott vizek. Ezek azok a valamik, amiről pontosan senki sem tudja, hogy miért is vásárolja. Pláne, ha elfogadjuk azt a kitételt, hogy a vezetékes ivóvíz csodálatosan kiváló. Nem egyszerűbb lenne venni egy BPA mentes műanyag palackot és abban vinni a vizet, épp úgy mint amikor PET palackos ásványvizet vásárolunk?! De. Arról nem is beszélve, hogy szinte minden évben van valamilyen gubanc az ásványvizekkel. Igen, a legnagyobb márkákkal is. Ezeknél a vizeknél több probléma is együttesen jelentkezik.
Drága. Közel 1000 szer többe kerül, mintha vezetékes ivóvizet innánk.
PET palack. Egy átlátszó műanyag palackban van egy kiváló oldószer (víz). Ez nem nyerő párosítás.
Logisztika. Sokszor állnak papon és nem megfelelően tárolva, hiszen fajlagosan olcsó.
Nem friss. 1-2 éves eltarthatóság???!!! Gondolkozott már azon, hogy ez mennyire lehet tökéletes ha a fenti problémákat is hozzáveszi. Mert bizony a problémák összeadódnak.
Ne feledjük, hogy vezetékes vízszolgálatátó is értékesít víztisztító berendezést, habár ő vízszűrőnek nevezi. Azt is jó ha tudja, hogy az palackos víz készítők nagyrészt tisztítják a vízforrásuk vizét. Rosszabb esetben csak a vezetékes csapvizet szűrik át aktívszénen és mechanikus szűrőegységen. Tehát ne nagyon feszegessük azt, hogy szerintük miért nem kell víztisztító.
A legnagyobb baj mégiscsak az, hogy az itt leírt tények köztudottak. Ez nem lehet újdonság a két alternatívát képviselő cégek szakembereinek sem, mégis folyamatosan megtévesztő PR tevékenységet végeznek, amit a fogyasztók sínylenek meg. Persze gondolhatja, hogy ezeket azért írom le, mert azt akarom, hogy víztisztító berendezést vásároljon tőlünk. NANÁ! Azért tudok ezzel foglalkozni ilyen behatóan, mert ebből élünk (ha parafaékszer készítéssel foglalkoznánk, akkor nem írnék ennyit a háztartási víztisztásról), mint ahogy a vezetékes vízszolgálató sem a paprikatermesztésről publikál, hanem dicséri a saját maga által szolgáltatott ivóvizet, amit a saját laborjaiban ellenőrzi és erről saját magának számol be. Ha meg mégsem jó, akkor megy a lajtos kocsi…