Hú milyen jó, hogy van már magyar víztisztító, nem csak USA, EU, vagy valami gagyi ázsiai. Sajnos ez csak egy illúzió, mint sok minden a kereskedelemben és a marketingben. A magyar víztisztító tehát még délibáb, de nézzük is meg, hogy mitől lesz nem magyar egy magyar víztisztító.
Az okoskodó víztisztító megint támad.
Volt szerencsém írni az okoskodásról és az okos víztisztító berendezésről, amit okosnak neveztek el, viszont maximum csak okoskodó hibridként tekinthetünk rá. (itt találja azt a cikket) Kissé zavarban is érzem magam amikor ilyen helyzettel találkozom, mert mi is forgalmazunk víztisztító berendezéseket (ki hinné, hogy ebből élünk) és egy olyan víztisztítót készülünk boncolgatni, ami mi kínálatunkban nem található meg (még szerencse). Tehát ez az egész mentalitás és boncolgatás „fikázódás” kategóriába tartozhat, hiszen csak leszólunk egy másik konkurens víztisztítós céget. Hagytam volna az egészet, ha nem szerepelt volna ez a „víztisztító” leírásában:
Ha jól ismerem az ÁNTSZ/OTH engedélyeztetést, akkor úgy vélem, hogy nem szokott a kiadott engedélyek mellé szívecskéket és/vagy egyéb biztató (vagy elmarasztaló) mondatokat írogatni. Ilyen lehetne például az is, hogy „megfelelt, de használhatnátok több magyar alkatrészt”, vagy „jó a cucc, de nem tetszik a színe. Fokozva az agymenést: „Végre egy piros víztisztító, csak így tovább srácok…”. Nem gondolom tehát ezt életszerűnek, de attól még igaz is lehet. Ha pedig igaz, akkor a többi víztisztító berendezéshez miért nem adtak ilyen magaslatú véleményezést. Ezt eldöntet, megkeressük az OTH illetékesét és felvilágosítást kérünk a rájuk történt hivatkozás hitelességéről.
Ehhez mindenki ért
Az igazság az, hogy a Víztisztító GURU-t azért hoztuk létre a kezdet kezdetén, hogy felvilágosítást adjuk víztisztítás témakörben és felhívjuk a figyelmet a félrevezetésekre. Sajnos a víztisztításhoz (és a víztisztító berendezésekhez is) mindenki ért, hiszen kis országunkban mindenki vegyészmérnök, vagy vízügyi szakember, de legrosszabb esetben is belgyógyász.
Ez azért is ellentmondás, mert a víztisztító berendezések rendszeresen szereplői az átveréseknek és a trükkös termékbemutatóknak is. Ez nem a szerencsétlen víztisztító berendezés hibája, hiszen masszázsfotelt és indukciós főzőlapot is árulnak több százezerért és mégsem támadnak fel tőle a halottak…
Ez a kóklerkedés pusztán egyes víztisztító berendezések forgalmazásából élő próbálkozók felelőssége, valamint a vásárló közönség csodavárása. Bizony, az ezeket megvásárlóknak is nagy szerepük van abban, hogy még mindig virágoznak ezek a félrevezető vállalkozások. Persze nem lehet mindenki víztisztító szakértő, hogy példánknál maradjunk, de az sejtheti, hogy nem tud mi kerülni több százezer forintba egy nyomorult víztisztítóban. Pláne úgy, ha van benne 4 szűrőbetét, ami ugye a víztisztítást végzi, a többi csak keretet ad nekik.
Az ilyen és ehhez hasonló víztisztítónak nevezett berendezésekkel az a baj, hogy rengeteg félrevezetést tesz lehetővé. Ez a berendezés váltig állítja magáról, hogy ő egy ozmózis rendszerű víztisztító, amiről azt gondolhatja a gyanútlan vegyészmérnök, hogy ozmózis víztisztító, de nem. Csak ozmózis membránt tartalmazó víztisztító, ami keveri a tisztán ozmózis vizet az előszűrt vízzel. Nem kell vízügyi tanulmányokat folytatnunk ahhoz, hogy kikristályosodjon előttünk, hogy a végeredmény (csapolt víz) minősége meg sem fogja közelíteni az ozmózis víz minőségét és nem utolsósorban az ozmózis szűrés által garantált biztonságot.
Mitől magyar a magyar víztisztító?
Információim szerint a ennek a víztisztítónak a „gyártó” és forgalmazója volt LUX-os, ami a víztisztítójának a felépítésén is visszatükröződik. Ezzel még nem is lenne baj, csak azzal, hogy hozta magával a LUX víztisztító berendezések értékesítésekor berögződött félrebeszélést és ködösítést. Bizony sokat megadnék érte, ha a GVH a honlapon jelenleg közölt információkat átfésülné.
Ez a víztisztító csak annyira magyar, amennyire a magyarrá válhat valami attól, hogy magyar országon szerelték össze. Tehát, ha a webáruházunkban megtalálható alkatrészből összeszerelek egy víztisztítót, akkor az még nem lesz magyar, akármennyire is hiszünk abban, hogy van magyar víztisztító. Akkor lenne magyar, ha szűrőházak, szűrőbetétek és az egyéb alkatrészek is magyarok lennének. Ennek a víztisztítónak az esetében például a nyomásrásegítő motorja. Mivel egy OTH engedélyeztetéshez mellékelni kell az alkatrészek adatlapjait, amiből tisztán kiolvasható, hogy nem Magyarországon készült. Ezért is gondolom, hogy az engedélyezők nem írhattak olyat, hogy „végre egy magyar gép”.
Pontról pontra nézzük át a leírást.
Bypass technológia. Ez a legfelháborítóbb, amit ez a berendezés művel. Az adatlapon ugyan a leírja (azaz bevallja) a kereskedő, hogy ez bizony keveri az ozmózis vizet az előszűrt vízzel. Ezzel butítják le az ozmózis technológiát és a 0,0001 mikronos szűrést. Értelmetlenné válik tehát az ozmózis membrán használata.
Mérőszondák. Ez egy 14-15000.-Ft os tétel, aminek a megléte semmi pluszt nem ad a víztisztító működéséhez.
Baktérium elleni védelemre már az aktívszenes szűrő is képes. A pangó vízről is ír, amire jó példa szokott az ásványvíz lejárati ideje lenni. Érti már, hogy mennyire misztikum a pangó víz is?
Átfolyós rendszer. Naná, hiszen a bypass miatt elegendő a kevert víz nyomás, mivel nem tisztán ozmózis vizet csapolunk. Tulajdonképpen nem a membránpumpa miatt nincs szükség tartályra, hanem a silányságot okozó bypass szelep miatt.
Vízhozam. ÁÁÁ!!! Gondos tervezés??? A „jobb” vízhozam a visszakeverésnek köszönhető, nem a gondos tervezésnek.
Eddig bírtam reagálni a leírásban található enyhén szólva túlmozgott adatokra.
Egy ilyen berendezést simán előállíthatunk egy nyomáslesegítős ozmózis víztisztítóból, amibe bypass szelepet szerelünk és a víztartályt levesszük. Tehát kapunk egy silány minőségű, ozmózis víztisztítónak nem nevezhető (hiszen a végtermék nem ozmózis víz) olcsóbb és gyatrább valamit. A bypass szeleppel ugyanis nem növekszik a gép értéke és a tisztított víz minősége, hanem nagymértékben csökken.
A magyar víztisztítót még várjuk, habár feltételezhető, hogy soha nem lesz… Itt találja a bejegyzésben említett víztisztítót.
Ez a bejegyzésünk minden bizonnyal az eddig készült legterjedelmesebb fordított ozmózis víztisztító elemzésünk. Ugyan sokszor írtunk már az ozmózis víztisztító berendezésekről, de a mostani kissé másabb lesz, hiszen össze is hasonlítjuk az elterjedt típusokat egymással. Ezek mellett bemutatunk pár megtévesztést is, valamint felhívjuk a figyelmet, hogy mire figyeljen mielőtt ilyen víztisztító berendezést rendel. Ha vásárlás előtt áll, akkor feltétlen érdemes lesz elolvasnia ezt a bejegyzésünket.
Fordított ozmózis víztisztító berendezés.
Az ozmózis víztisztító és a fordított ozmózis víztisztító berendezés egy és ugyanaz. A hétköznapi nyelvben sem használatos, hogy pl.: „személygépjárművel jöttem haza”, hanem csak azt mondjuk, hogy, hogy „kocsival jöttem haza”. Tehát nincs fordított ozmózis víztisztító és ozmózis víztisztító, mert a kettő ugyanaz.
Minden ozmózis víztisztító berendezés ugyan olyan minőségű tisztított vizet képes produkálni elvileg. Ugyanis sok minden függ a membrán és a szűrők, valamint a víztisztító berendezésnél használt anyagok minőségétől, de ha ezeket leszámítjuk, akkor mindegyik ozmózis víztisztító 0,0001 mikronos résmérettel szűrt tisztított vizet állít elő.
Ozmózis víztisztító svindli.
Rengeteg cég rengetegféle ozmózis víztisztító berendezést kínál. Sokszor előfordul, hogy vesznek egy (a példa kedvéért) PurePro ozmózis víztisztítót, aminek a matricáit eltávolítják (még a szűrőbetétekről is) és már kész is van a „Józsi és társa” fantázianevű ozmózis víztisztító készülék. Ez megtehető, nem ütközik jogi akadályba, csak akkor fogja a kedves vásárló lefejelni az ajtófélfát, amikor elkezd jobban tájékozódni és kiderül, hogy féláron megkaphatta volna a gyári márkát, vagyis ugyanazt a víztisztítót. Minden termékcsoport esetében vannak renitens kereskedők, így van ez a háztartási ivóvíztisztító berendezések esetében is. Tehát nem kell meglepődnünk azon sem, hogy bizonyos cégek saját fejlesztésnek adnak el egy sima vázszerkezetet, ami esetünkben a PurePro gyár sajátja, csak Magyarországon nem annyira elterjedt. Van ilyen is. Sorolhatnánk még a kereskedelemben jól ismert „félrevezetéseket”, de a legaljasabb most következik, amire jó lesz figyelnie.
Átfolyós víztisztító, vagy ozmózis víztisztító, esetleg átfolyós ozmózis víztisztító?
A későbbiekben bővebben is foglalkozunk az átfolyós, tartály nélküli fordított ozmózis víztisztító berendezésekkel. Sok cég ugyanis tudja (ami igaz is), hogy a tartály nélküli, átfolyós rendszerű ozmózis víztisztító berendezések az ozmózis víztisztító kategória csúcsát képviselik. A későbbiekben kifejtjük, hogy miért. Most elégedjünk meg azzal. hogy bizony vannak félrevezetések és félreértések az átfolyós, tartály nélküli víztisztító berendezéssel kapcsolatban.
Az átfolyós asztali és egyéb pult alatti víztisztító
Ez még csak bocsánatos ferdítés maximum, de már félrevezetés kezdemény. Itt ugyanis a kereskedő felismerte azt, ami tudható, hogy akár egy szívószálat is lehet átfolyós rendszenek értékesíteni, hiszen átfolyik rajta a víz. A tartálynélküliség is megalapozott, hiszen valóban nincsen víztartálya a szívószálnak. Ha a szívószálba elhelyezek egy kis szivacsos réteget, akkor már büszkén állíthatom, hogy íme, ez egy átfolyós rendszerű, tartály nélküli víztisztító berendezés.
De most komolyan! A „tartály nélküli” és „átfolyós rendszerű” szavaknak a használata csakis ozmózis víztisztító berendezések esetében indokolt és megalapozott, hiszen a régebbi KV főzőkre sem használjuk, hogy puffer tartályos. Ezeknél a víztisztítóknál tehát nincsen létjogosultsága ennek a meghatározásnak, mert értelmetlen és evidens, viszont félrevezető. Az érdeklődő jogosan vélelmezheti azt, hogy ozmózis víztisztítóról van szó, hiszen ez a „jellemző” az ozmózis víztisztító berendezésekre jellemző paraméter. A gyengébb szűrési minőséget produkáló berendezések kapcsán csupán félrevezetés miatt tüntethetik fel. Ezzel az erővel bármelyik (kivéve a tartályos ozmózis víztisztító) berendezésünk mellé oda lehetne írni, hogy nincsen víztartály és átfolyós rendszerű víztisztító, akár a pár ezer forintos csapszűrőhöz is, mert tényleg nincsen tartálya. Butaság! Ha ilyet tapasztal nem ozmózis rendszerű víztisztító berendezéseknél, akkor kezdjen el gyanakodni arra, hogy nem feltétlen a legjobb helyen van.
By-pass szeleppel (visszakeverő szelep) ellátott fordított ozmózis víztisztító manuálisan állítható ásványi anyag szabályzóval.
A fenti félrevezetés szakember szemmel kissé mulatságos, de ami most következik arcátlan és pofátlanul megtévesztő. Vannak olyan cégek (általában üzletkötők bevonásával értékesítők) akik lux us márkának adják el magukat, habár az általuk értékesített víztisztítónak a luxushoz semmi köze, sőt.
Kitalálták ugyanis okosan, hogy jó lenne egy átfolyós rendszerű fordított ozmózis víztisztító, viszont ezt a legolcsóbban szerették volna és a legkevesebb macerával. A fordított ozmózis víztisztító berendezésekről viszont köztudott, hogy macerásabbak, mint bármely más, háztartásokban elterjedt vízszűrő berendezés.
Tehát vettek egy karcsú fémházat és beletettek 1 (vagy 2) ozmózis membránt 2 darab előszűrőbetéttel. Eddig nem is lenne baj, a probléma viszont ott kezdődik, hogy így nem tud normálisan üzemelni a víztisztító, mert nagyon lassan csordogálna a tisztított víz a csapból. Ezért az okosok az előszűrt vízzel javítják a az ozmózis membránról érkező víz nyomását és ezzel együtt természetesen rontják a víz minőséget.
Nem baj, ha nem tudta követni a fenti eszmefuttatást, mert itt egy hétköznapi példa.
A fenti by-pass szelep használata arra hasonlít, mint amikor felmossuk az előszobát alaposan, utána pedig sáros cipővel végigtrappolunk rajta. Tehát az igaz, hogy fel volt mosva az előszoba és az is igaz, hogy látható láblenyomatokkal is rendelkezik. Sok értelme nincs, de pontosan ehhez lehet hasonlítani a by-pass szelepet a fordított ozmózis víztisztító berendezések esetében.
Ez azt jelenti, hogy amikor olyat hall, hogy manuálisan állítható ásványi anyag, az azt jelenti, hogy egy potméter segítségével lehet állítani a visszakevert (sáros cipőszám) csak előszűrt víz arányát az ozmózis vízben. A legnagyobb gond az, hogy fordított ozmózis víztisztító berendezéseket azért vásárolnak az emberek, mert a legnagyobb, háztartásilag előállított vízbiztonságot szeretnék. Szeretnék az alap szűrésen kívül minden mást is megszűrni a vízből. Mindent ami nem biztonságos ivóvíz! A visszakeveréssel pedig az történik, hogy a tökéletes szűrt vízhez hozzákeverjük azokat a szennyeződéseket is, amiket előzőleg megszűrtünk. Visszakeverjük bele az összes nem biztonságos szennyeződést is. A végeredmény tehát nem ozmózis víz lesz, hanem visszakevert ozmózis víz, ami meg sem közelíti az ozmózis valós biztonságát.
Ezek a fordított ozmózis víztisztítók nem ozmózis víztisztítók, csak ozmózis membránt tartalmazó hibrid valamik, amik jócskán elmaradnak egy teljes ozmózis víztisztító rendszer hatékonyságától és ez által biztonságától.
Fordított ozmózis víztisztító típusaink.
Ezt a nagyszerű víztisztító rendszert a nálunk kapható és elterjedt típusokkal fogjuk közelebbről szemléltetni. Egy ideje SUPER megkülönböztetéssel hozzuk forgalomba a tartályos fordított ozmózis víztisztító berendezéseinket. Ez pontosan 3 fontos változtatást tartalmaz a többi helyn megkapható, látszólag ugyan olyan víztisztító berendezéssel szemben.
Emelt kapacitású ozmózis membránnal (80GPD-s a csak 50GPS-s helyett) látjuk el, aminek köszönhetően optimálisabban működik a berendezés. Ennek köszönhetően gyorsabb tartálytöltődés áll rendelkezésünkre csökkentett technikai víz képződés mellett.
LUXURY csapteleppel adjuk át, ami egy könnyebben szerelhető és „masszívabb” csaptelep mint a normál.
2 év helyett 5 év garanciát vállalunk az ozmózis víztisztító berendezéseinkre. Ezt nem kell magyarázni.
Ezekre a „módosításokra” egyrészt azért volt szükség mert több éves tapasztalatunk szerint növelhettük a berendezések ár/érték arányát. Másrészt pedig az 5 éves garancia egyedülálló a fordított ozmózis víztisztító berendezések piacán. Tehát ezeknek az újításainknak köszönhetően lényegesen többet és nagyobb biztonságot kapnak vásárlóink változatlan áron.
Klasszikus fordított ozmózis víztisztító berendezés.
A nagy öreg nem véletlenül van még mindig a porondon és nem véletlenül tartja az ozmózis víztisztító berendezések piacán az eladási rekordokat ez a felépítmény. A legjobb ár/érték arányt ezek a tartállyal rendelkező fordított ozmózis víztisztító berendezések biztosítják. Nyitott felépítésének köszönhetően könnyedén bővíthető. Háromlábú kivitele nem vázon áll, de mégsem szükséges feltétlen az oldalsó rögzítése, hiszen a szűrőházakban lévő vízoszlop súlya nagy biztonsággal stabilan tartja a berendezést.
Előnye: rendkívül jó ár/érték, standard szűrőbetétek. Alacsony árú cserebetétek. Hátránya: A függőlegesen elhelyezkedő vízszűrőházak miatt a karbantartás kissé nehézkes és a gumigyűrűk esetenkénti cseréje is szűkséges az évek múltával.
Az „M” szériás nyitott felépítésű fordított ozmózis víztisztító.
Itt egy műanyag vázon találhatóak a szűrőegységek. Ami szembetűnik, hogy vízszintesen helyezkednek el az előszűrőbetétek is. Tehát nem szűrőházban vannak a szűrőegységek, hanem patronos kivitelben található a szűrőház és szűrőbetét együttese. Ezzel már ki is védhető az esetleges szűrőház tömítőgumi probléma (ami néha ugyan, de előszokott fordulni).
Előnye: jó ár/érték arány. Stabil tartókonzol miatt praktikus kivitel és könnyű bővíthetőség.
Hátránya: Drágább szűrőbetétárak mint a normálnál.
Az „M” szériás zárt felépítésű fordított ozmózis víztisztító műanyag dobozban.
Mindenben megegyezik az előző típussal (M500), azzal a kivétellel, hogy egy esztétikus műanyag dobozban kapnak helyet a szűrőegységek és kiegészítőik. A víztartály ezek után is külön van a szűrőegységektől. Használata azokon a helyeken ajánlatos, ahol szem előtt van a víztisztító berendezés, vagy valamiért fontos a szűrőegység elkülöníthetősége.
Előnye: esztétikus kinézet, akár falra is szerelhető.
Hátránya: drágább ár
Felhasználóbarát fordított ozmózis víztisztító berendezés gyors csatlakozós szűrőegységekkel.
Felhasználóbarátságát annak köszönheti, hogy „S” szériás előszűrőbetéteket használ, ami egy stabil fém vázon kap helyet. Ennek köszönhetően az előszűrők cseréjekor nem kell csepegéstől tartanunk, mert szinte teljesen vízmenetesen megoldható a folyamat pár másodperc alatt.
Előnye: egyszerű karbantartás és stabil fémváz. Ezek mellett könnyedén bővíthető.
Hátránya: Drágább ár és drágább szűrőbetétek.
Átfolyós, tartály nélküli fordított ozmózis víztisztító berendezés. EZ A CSÚCS!
Ez a víztisztító valóban átfolyós és valóban tartály nélküli tisztán ozmózis rendszerű berendezés. Itt valós időben jön létre a víztisztítás. Nem tartalmaz visszakeverést, hiszen a 2 darab párhuzamosan kötött extra nagy kapacitású (2x200GPS) ozmózis membránt a legnagyobb nyomásrásegítő motor hajtja meg, aminek így nem jelent problémát a valós idejű tisztítási folyamat. Ennél a típusnál nem lényeges a rendelkezésre álló vezetékes víz nyomása, hiszen olyan erős pumpával rendelkezik, ami magabiztosan üzemel akár csak 1 BAR-os víznyomás esetében is. Itt találja ezt a berendezést: PurePro 800DF.
Előnye: rendkívül kicsi helyen elfér és könnyen szerelhető.
Hátránya: magasabb ár és csak 2 pluszegységgel bővíthető házon belül.
A fordított ozmózis víztisztító rendszerek ellen felhozott dolgok.
Direkt nem érveket írtam, mert ahhoz ezek kissé meredek lábakon állnak. Naná, hogy van ellentábora a fordított ozmózis víztisztító berendezéseknek is. Általában azok nyilatkoznak negatívan erről a rendszerről, akik egy egyszerűbb típusú víztisztító berendezést képviselnek. Általában azoknak a víztisztítóknak (nevezzük inkább vízszűrőknek) a hatásfoka nagyságrendekkel elmarad az fordított ozmózis rendszertől, így közel sem tudják az a biztonságot garantálni, amit egy ozmózis víztisztító. Nem véletlenül elterjedt olyan országokban ahol eléggé problémás az ivóvíz tisztaság, például Indiában. Ott csakis fordított ozmózis víztisztító berendezésekkel lehet garantálni azt, hogy ne legyen bajunk az ivóvíztől. A palackos vizeiknek pedig jelentős részén is ott díszeleg a „RO” jelzés, azaz reverze ozmózis (fordított ozmózis).
Nézzük mik azok az ellenérvek, amiket sorra félremagyaráznak és így sajnos féltre is értelmezik ennek a nagyszerű rendszernek a kiváló hatásfokát.
Nem hagyja meg a hasznos ásványi anyagokat a tisztított vízben.
Bizony! Ez a rendszer megszűr mindent, itt nincsen mese. Hát hogyan hagyna benne akármit is, amikor még az arzént is kiszűri, pedig annak a résmérete áll a legközelebb a vizéhez (a szennyeződések tekintetében). Tehát a 0,0001 mikronos résméret mindentől megtisztítja a vizet ami nem tiszta és biztonságos víz. Nem várhatjuk el tőle, hogy az arzént a nitrit-nitrátot szűrje meg, de az ásványokat hagyja benne!
A vízben található ásványi anyagok elenyésző része tud felszívódni a szervezetünkben, tehát ezen problémázni felesleges. Ha mégis ragaszkodunk ahhoz, hogy a tisztított vízben legyen ásványi anyagok, akkor ásványi anyag visszasózó egység használata javasolt.
Még nem találkoztunk olyan emberrel és nem is hallottunk olyanról, hogy valakinek a fordított ozmózis víztisztító berendezések hatása miatt valami problémája lett volna (maximum a mobiltelefonok nem túl egészséges hatásainak a tized része sem). Abban a korban amikor annyi táplálékkiegészítőt eszünk ne a vízből akarjuk felháborítóan rossz hasznosulással az ásványi anyag szükségletünket bevinni. Táplálkozzunk helyesen, mert úgy tudjuk leginkább fedezni az ásványi anyag igényünket, nem vízből. Az, hogy valami tiszta és biztonságos az nem lehet baj, pláne egy olyan világban, ahol a biztonság a legfontosabb értékek közé sorolják.
A tartályban pang a víz ami megposhad. Bizonyára ivott már palackos ásványvizet. Azt tudja, hogy mennyi ideig állt egy műanyag palackban, ki tudja, hogy milyen tárolási körülmények között (napfény, hőmérséklet, stb…). Ezeknek a palackos vizeknek az eltarthatóságát ÉVEKBEN adják meg, tehát frissnek korántsem nevezhetőek. Azt meg a fantáziájára bízom, hogy egy oldószer (víz) mit tud csinálni egy műanyag palackban bizonyos idő után.
A víztartályos fordított ozmózis víztisztító berendezéseknél alapból rendelkezésre álló tartályban nincsen levegő és sötét élelmiszer ipari teflon burkolja. Az ide érkező vízben nem tud mi „beindulni”, hiszen ozmózis víz, tehát az, hogy megposhadjon teljességgel kizárt.
Amennyiben zavarja mégis a víztartály, akkor válassz a PurePro 800DF fordított ozmózis víztisztító modellünket és máris le van tudva az a probléma, ami nem is volt soha.
Selejt vizet termel és így több lesz a vízszámlám.
Hála istennek, hogy elvezeti a megszűrt szennyeződéseket és mossa ki magából a káros anyagokat. Itt jegyzem meg, hogy alapból csak ez a rendszer képes erre, amivel jelentősen megnöveli a vízbiztonságot. Az ozmózis membránt ugyanis 2-3 évente kell cserélni (bemeneti vízminőség és felhasznált vízmennyiség függvényében). Egy háztartásban az ivóvíz felhasználás a legkevesebb. Egy WC öblítéssel leszünk kijjebb naponta, amiért a legbiztonságosabb ivóvizet kapjuk cserébe. A mosogatás és tisztálkodás sem vízkímélő megoldás, hiszen sok viz úgy megy a lefolyóba, hogy nem is használtuk fel. Akkor ezekre is lehetne nyugodtan ilyen bugyuta jelzőket is aggatni.