Nocsak, nocsak! valami elindult a palackozott ásványvizek tájékán. A mai napon 2 olyan cikkel is találkoztunk, amelyet nagy olvasottságú hírportálok publikáltak. Kicsit meglepődtünk mi is, hogy ilyen szinten mertek belenyúlni a témába. Biztos pénzéhes víztisztító forgalmazók – gondoltuk -, de nem.
Tulajdonképpen nem mondtak újat. Az a nagy igazság, hogy ezeket idáig is tudtuk és lehetett azt is sejteni, hogy a közel 1000szer drágább palackos ásványvíz csak a gyártóknak és a forgalmazóknak jelent nyerő helyzetet. Szerintem sok ember elgondolkozott már legalább egyszer amikor az ásványvizes flakonokkal lejtett az ingatlan irányába, hogy miért is ad azért pénzt ami a csapból is folyik. Pláne, hogyha van otthon csapja, amiből 1000szer olcsóbban tud folyni a víz, amiért jelenleg fizet.
Sőt, egyszerűen kijelentette, hogy a csapvíz is olyan egészséges, mint az ásványvíz. Nos nem vagyunk a palackozott vizek hívei (vajon miért nem), de ezt azért így nem mondanánk. Ugyanis az biztos, hogy a ásványvíznek nem feltétlen tesz jót a logisztika, illetve maga a PET palack, de a vezetékes vízellátás bizony néhol nagyobb veszélyeket rejthet. Bizonyos régiókban még mindig nem biztosított az uniós vízminőségi elvárás, valamint egyéb szennyeződések is veszélyeztethetik a vezetékes vízszolgáltató által biztosított ivóvíz minőségét. Az az igazság, hogy a vezetékes víz esetében több változós az egyenlet mint hinnénk, hiszen maga a csőhálózat is jelentős aggályokra adhat okot.
Mindazonáltal, hogy maximálisan egyetértünk a PET palackos vizek elleni harccal (hiszen alkalmazásuk értelmetlen, pazarló és környezetszennyező), mégis enyhe PR-t vélünk benne felfedezni. Lehet, hogy az üldözési mániánk mondatja velünk, de nagyon érdekesnek találjuk azt, hogy pár nappal ezelőtt jelent meg egy tudósítás, miszerint Kiskunlacházán ásványvízzel főznek, mert annyira rossz a vízminőség. Sok éve pásztázzuk már az ivóvízzel, csapvízzel és ásványvizekkel kapcsolatos híreket, de ilyen együttállás még nem volt!
A cikket „átverés az ásványvíz” néven publikálták, de hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ez a cikk is egy átverés. Fura, hogy nem olvashattunk az egyéb alternatívákról (igen, igen, a víztisztító berendezésekről), hiszen már vannak megnyugtatóan biztonságosan működő lehetőségek is. Nem hisszük (a forgalmi adatokat ismerve), hogy a háztartási víztisztítás annyira undergrund, hogy egy ilyen cikkbe, ne fért volna be egy mondat erről a lehetőségről. Csak, hogy víztisztítás és vízfogyasztás ügyileg korrekt legyen a cikk írója.
Ha ezt a cikket mi írtuk volna, akkor biztosan megkapjuk, hogy azért mentünk neki szerencsétlen ásványvizes iparnak, mert mi víztisztító berendezéseket forgalmazunk és ezért nekünk anyagi érdekünk őket szidni. Naná, hogy anyagi hasznunk van belőle, mert ezzel foglalkozunk. Épp úgy mint az ásványvizes biznisz a sok ásványi anyag tartalmával, amiből 5%-fog maximum felszívódni, stb… Tehát nekik is anyagi érdekük van abban, hogy 1000szer többért eladják azt ami a csapból is folyik. Ne feledkezzünk meg vízszolgáltató barátainkról sem, amiknek meg az az érdeke, hogy ne lehessen kifogásolni az általuk szolgáltatott vizet. Mindenhol bizony érdekek vannak. A nagy eltérés az, hogy valaki költségvetési pénzből, vagy pedig saját vállalkozása pénzéből hinti az igét.
Tehát ez a nagy ásványvízbiznisznek való nekimenés számunkra kissé átlátszóan vezetékes víz PR-nak tűnik. Reméljük Kiskunlacházán is olvasták ezt a fantasztikus cikket (na meg a többi, nem csekély számú településen, ahol eléggé kifogásolható a vezetékes ivóvíz minősége mindig) és dőlnek a röhögéstől. További info a Kiskunlacházi vízminőség problémáról: csapviz.info.hu
Az évszázad marketingtürkje.
Ezzel a címmel jelent meg az origo.hu cikke, ahol már nemcsak egy nyúlfarknyi állítással találkozhattunk, hanem szépen kifejtett körmondatokkal és az ügyben megszólaltatott ásványvizes szakemberrel. Itt olvasható a cikk.
Érdekesnek találjuk viszont egy ilyen szakembertől azt az állítást, hogy:
[slogan]az ásványvíz további előnye, hogy általában magasabb az ásványianyag-tartalma is[/slogan]
Nos, mint ahogy előző bejegyzésben szó volt róla, feleslegesen tömik tele az ásványvizeket ásványi anyagokkal, hiszen a vízből (ugye az ásványvíz is valamilyen szinten víz) nagyon rossz hatásfokkal szívódik fel a szervezetbe, vagyis feleslegesen terheli azt. Tehát itt is enyhe részigazságokkal és kegyes torzításokkal kellett szembesülnünk. Pláne úgy, hogy az ásványvizes szakember pontosan tudja, hogy a palackozott és ásványvíznek árult vizek jelentős mennyiségét a vezetékes csapvízből készítik valamilyen vízszűrés (becenevén víztisztítás) után. Itt is a májkrém effektus jön elő, hiszen nincs annyi ásványvíz lelőhely/kútkapacitás amennyi ásványvizet előállítanak.
Ha még átfogóbb képet kíván kapni a vezetékes víz problémáiról, akkor látogassa meg csapviz.info.hu információs oldalunkat, ahol a médiában fellelhető híreket szedtük össze. FONTOS! Ezeket a híreket nem mi írtuk, csupán reflektálunk rájuk.
Tavaly óta nem rendelkezünk átadóponttal, aminek rengeteg oka van. Ennek a cikknek nem az a célja, hogy ezeket az okokat fejtegessük, elégedjünk meg most annyival, hogy jó okunk volt erre a lépésre, aminek az alapjai nem feltétlen gazdasági jellegűek. Még mielött arra gondolhatna bárki is, hogy nekünk az a jó, ha megnehezítjük az ügyfeleink életét, akkor rossz nyomon jár. Tulajdonképpen sokkal több hasznos tartalmat tudunk azóta készíteni, amióta megszüntettük a személyes átadási pontot. Ezzel nagyban növekedtek az egyértelműsítő és bemutató videóink, illetve olyan publikációink száma, amely fontos kérdésekre ad választ a háztartási ivóvíztisztítás területén.
Hihető és kézzel fogható víztisztító
A minap volt szerencsém beszélni egy úrral, aki azt mondta, hogy „csak annak hisz amit fog és lát„. Sajnos neki nem tudtunk segíteni, hiszen nem rendelkezünk bemutatóteremmel. Ugye a régebben meglévő átadópont is elméletileg azért volt fenntartva, hogy a már megrendelt tételeket ott lehessen átvenni. Szakmai felvilágosítás nem folyt, csak áruátadás. Ezért volt a neve az, hogy átadópont.
Sajnos a fenti esetben részemről több kérdés is felmerül, amit viszont én nem értek:
Ha a kezébe adnék ennek az úrnak egy víztisztítót, akkor elhinné róla, hogy ilyen és ilyen hatásfokkal tisztítja a vizet?
Ha nem fogja a kezébe, akkor nem hiszi el, hogy víztisztító berendezések vannak?
Kézbefogással meg tudja állapítani, a vízszűrés képességet?
Ha nem fogja a kezébe, akkor nem is hihető számára, hogy a víztisztító vizet tisztít?
Mit lehet többet látni egy víztisztítóban, amit nem elegendő egy képről szemrevételezni?
Szemrevételezéssel és kézrátétellel meg tudja állapítania a víztisztító specifikációját? Ha igen, akkor ő egy kolléga, akiknek semmi szüksége rá, hogy mi mutogassunk neki víztisztítókat.
Természetesen tudom, hogy vannak olyan emberek, akik szeretik megtapogatni a dolgokat. A piacon részemről is szeretem szemrevételezni a friss árút és még esetleg meg is tapogatom. Erre a procedúrára viszont a víztisztító berendezések terén nincs szükség. Ezek a berendezések úgy néznek ki, ahogy kinéznek. Hosszú évtizedek óta ugyanaz a forma, ami a víztisztító berendezések esetében amúgy sem meghatározó tényező.
Ruhát, órát, cipőt is már az interneten rendelnek sokan, köztük én is. Egy jó kép, esetleg egy bemutató videó mind segít az összkép kialakításában. Ezekkel mind rendelkezünk mi is, tehát aki valóban víztisztító berendezést akar vásárolni, az könnyedén tájékozódhat a weboldalainkon, úgy, hogy nem akarja tapogatni szerencsétlen víztisztítókat.
Igen! Amikor a vezetékes csapvíz és a víztisztító berendezések csapnak össze (értelmetlen az is, hogy miért kell ellenségként egymáshoz viszonyulniuk) akkor valami olyanról akarnak meggyőzni, hogy a tisztább, víztisztító berendezéssel előállított ivóvíz nem annyira jó (sőőőt), mint a nem annyira tiszta, közvetlenűl a több kilométeres vízhálózatban dekkoló víz. Tehát értük jól, nem lesz egészségesebb és biztonságosabb az ivóvíz, ha tisztítjuk, hiszen koszosabban jobb és egészségesebb. Ön mit tenne, ha azon a területen, amihez egy kicsit is ért ilyen és hasonló butaságokat mondanának (persze nem szó szerint)?
Ez már inkább társadalomtudomány, nem kémia.
Ha a vezetékes ivóvíz tisztaságáról van szó hazánkban, akkor az már inkább társadalomtudományi kérdés, nem pedig kémiai. Itt szó sincs arról, hogy a vezetékes vízszolgáltató szakemberei buták lennének, hiszen csak elvégeztek valamilyen iskolát, hogy betölthessenek bizonyos pozíciókat. Azt sem feltételezzük, hogy a vízszolgáltató szakemberei nem tudnak olvasni. Viszont furának tartjuk, hogy a nyilvános és nem titkos információkat nem olvassák el, ha pedig igen, akkor nem tudják értelmezni azokat.
Előző cikkeimben pusztán a kémiával cáfoltuk meg azokat a több évtizedes butaságokat, amelyekkel idáig teleharsogták a csatornákat a hozzá nemértésükkel dicsekedve.
Sokat lehetnem morfondírozni, hogy miért mondanak és publikálnak olyanokat ezek a szakembernek magukat nevező vízügyi beosztottak, amelyek az általános iskolás kémiával megy szembe.
Érdekek és figyelem!
Joggal mondhatja bárki is, hogy azért írogatunk folyamatosan a vezetékes vízszolgáltatást lejárató cikkeket, mert mi víztisztító berendezést forgalmazunk. Az igaz, hogy nem parafaékszereket készítünk (pedig állítólag ez a nagy biznisz), hanem háztartási ivóvíztisztító berendezéseket forgalmazunk. Megállná tehát a feltételezés, hogy érdekünkben áll a vízművel lejáratása. De nem!
A sorrend ugyanis nagyon fontos. Nem azért publikálunk olyanokat amilyeneket a vezetékes víz minőségéről, hanem azért mert a vízművek még mindig nem képes mindenhol garantálni a megfelelő vezetékes vízszolgáltatást, holott már hosszú évek óta hangoztatja azt, hogy igen. Teszi ezt sajnos alaptalanul, valamint folyamatosan a víztisztító berendezések ellen ágál, ami néha a GVH-nál is kiverné a biztosítékot. Nagyobb felelősségük van ebben a kérdésben mint sokan hinnék.
Ők ugyanis pontosan tudják (hiszen nem buták a látszat ellenére sem), hogy az általuk szolgáltatott vezetékes ivóvíz még nincs azon a szinten, mint amilyennek állítják. Folyamosan megy a PR a kitűnő víz minőségről, ami maximum csak lokális, vagy csupán rövid ideig tart és akkor még nem mentünk bele a felhasznált vegyszerekbe. Ugye nem gond, ha 2016-ban nem feltétlen szeretném elfogadni az egészségügyi határértékeket olyan emberektől, akik a fenti két cikknek az alapját is adták, ha létezik biztonságosabb megoldás az otthoni víztisztító berendezéseket használatával. Részemről annál szkeptikusabb vagyok, hogy olyan dolgokat elfogadjak, amik már régóta megdőltek, csak az ellenkezőjéről kívánnának meggyőzni.
Nem tudom csak a kiváló marketing számlájára írna az évről évre növekvő palackos és ásványvíz fogyasztást sem. A kiváló vezetékes vízminőség és ez a tény nagyban üti egymást!
Mi az amit tesznek…
Néha van egy-egy leleplezés szerencsétlen víztisztítóval házaló ügynökkel szemben, aki a jobb élet reményében 2-4 szeres áron ajánlgatja a víztisztítóját nagy hókosz-pókusz mérések után. Természetesen kamu az egész és annyit nem ér szerencsétlen víztisztító mint amennyiért el akarják sózni, de jön az óóókos vízügyi szakember (aki ugye egy kicsit sem érintett az ügyben) és magas lóról elmondja, hogy mint nem tanult meg kémiaórán. Tehát tulajdonképpen nem sokat tesznek, hogy szerencsétlen vezetékes vízfogyasztó tisztábban lásson az ügyben. A vizet tisztítani bűn, jó az úgy, csatornásan, vegyszeresen és néhol még egyéb szennyeződésesen (arzén, vas, nitrit-nitrát). Ugye az sem baj, ha nem feltétlen akarnék ebbe is beletörődni a 2016-os években, amikor létezik jóval biztonságosabb alternatíva. és ez a víztisztító. Remélem meglepődött, hogy a víztisztító a víz megtisztítására szolgál.
Már szinte senki nem iszik vezetékes csapvizet, biztos azért mert szeretnek olyanért 1000szer többet fizetni, ami otthon a csapból is folyik. Bizonyára azért, mert olyan kiváló a vezetékes víz minősége. Nem szabad leírni, hogy „HÁT NEM”, mert annyira érzékenyek és sértődékenyek ezek a vízügyi szakemberek, hogy nagyon. Máris elkezdenek dobálózni a Mengyelejev táblázattal, így próbálva magyarázni a bizonyítványukat. Azt pedig nem tudják megmagyarázni, hogy a H2O-nál jobb a H2O plusz klór és egyéb szennyeződések. Keverik a szerves és szervetlen vegyületeket és azoknak a hatásait. Kiábrándító!
Ami miatt sokat beszélnek mellé.
Nem akarjuk meggyőzni a vezetékes vízművek szakembereit az igazunkról. Nem kívánjuk őket visszaültetni az iskolapadba, hiszen nagyon messziről kellene kezdenünk az okítást és le kellene szoktatni némelyiket a beképzelt és fellengzős stílusról. Ez nem a mi feladatunk!
Nem lehet akkor meggyőzni valakit, ha neki pont az ellenkező az érdeke.
A víztisztítók és a vezetékes víz esetében soha nem fog olyat hallani, hogy „Hát igen, itt és itt azért ajánlatos lenne tisztítani a vizet, mert vannak még problémák. Tényleg nem annyira jó, hogy vegyszerezzük a vezetékes ivóvizet, ezért a klórtalanítás a háztartásokban fogyasztás előtt hasznos lehet.” Ilyeneket soha nem fog hallani-olvasni, mert ezzel elismernék, hogy mégsem végeznek annyira jó munkát, mint ahogy azt évek óta próbálják (több-kevesebb sikerrel) hinteni a médiában.
Figyelem. Sajnos a vízszolgáltatók sok mindenre figyelnek, csak javarészt arra nem, amire kellene.
A vízminőség javítása helyett a vízminőséggel kapcsolatos jelzések megmagyarázása és bugyuta PR folytatására figyelnek inkább.
A szemléletmód megváltoztatja a valóságérzékelést.
Módosította az információfeldolgozás módját és a figyelem tárgyát. Tehát annyira más a szemléletmód, hogy jogosan nem is várhatjuk el, hogy a saját produktumukra reflektáljanak, maximum csak annyira, hogy a háztartási víztisztítás és a víztisztító berendezések mennyire feleslegesek.
Ezzel a címmel jelent meg egy állásfoglalásnál nem több információnak vélt tájékoztatás. Ebben kis híján csak arról nem informálnak, hogy az arzén egészséges. Tulajdonképpen az idézett tartalom jelentősen elbagatellizálja az a vezetékes vízhálózatban fellelhető (esetenként) az arzén káros hatását. Sajnos megint egy harcias hangvételű bejegyzés született, mert nem tehetünk másként, ha ilyen félrevezetéseket olvasunk. Azért félrevezetést írunk, mert feltételezzük, hogy az adott pozícióban ülő szakembereknek mondott funkcionáriusok, valamilyen szinten mégiscsak tájékozottak abban a témában, amit képviselnek.
Ennek a bejegyzésnek az alapja Pannon-Víz gondozásában megjelent információ amit itt talál, ahol is büszkén hirdetik, hogy a szolgáltatási területükön nem okoz problémát az arzén. Itt szembesülhetünk egy olyan sületlenséggel, ami nagyban jellemzi a vízszolgáltatók tényekkel és tévhitekkel való kapcsolatát. Megjegyzendő itt, hogy a Pannon-Víz honlapján olyan érdekes cikkekkel találkozunk, mint a „jobba a csapvíz mint az EVIAN”, valamint az sok évvel ezelőtt HVG által készített nagy ivóvíztisztító teszt, ahol javarészt elhanyagolt víztisztítókat teszteltek. Tehát ugye itt sem lehet szó független és elfogulatlan tájékoztatásról.
A kémiát nem lehet átverni, csak a vízfogyasztókat!
Több bejegyzésben is említettük, hogy feltételezzük van olyan ember, aki kellőképpen figyelt az iskolapadban, esetleg még könyvet is vett a kezébe amikor megalapozta a tudását. Az általunk közölt adatok nem titkosak, tehát hozzáférhető minden szakember és szakembernek magát nevező kókler előtt is. Sajnos nem tudjuk más szóval illetni azokat a tudálékos félrevezetőket, akik elvárják, hogy hallgassanak rájuk esetünkben a vezetékes vízfogyasztók.
Érthetetlenül és tanácstalanul állunk az előtt a mentalitás és folyamatos félretájékoztatás előtt, ami rendszeresen jellemezi a vezetékes vízszolgáltatók kommunikációját az általuk biztosított ivóvízről. Csak, hogy most ön is tisztán lásson, leírjuk azt, amit idáig is mindenki tudott, vagy tudhatott volna, ha nem hiányzik az iskolából.
A tények makacs dolgok, még ha az ivóvízről is van szó.
A fentiekben hivatkozott Pannon-Vizes bejegyzés cáfolatául segítségül hívtuk a tudományt. És a tudomány a közhiedelmekkel, félretájékoztatással és a PR-rral szemben segített nekünk.
Tény az arzénról, amit egy vízműves sem fog elmondani:
meg kell különböztetnünk a szerves és a szervetlen arzént egymástól. Nem összekeverendő a kettő.
A szerves arzén található meg a tengeri halakban, algákban, egyéb tengeri állatokban. Ebben a formában gyakorlatilag ártalmatlan! Szinte teljesen kiürül a szervezetből, éppen azért, mert szerves formában kerül be a szervezetbe, ami jól reagál rá.
A szervetlen arzén található meg az ivóvizekben, ezek a vegyületek jól oldódnak a vízben. A szervetlen arzén rákkeltő! Nem tudja a máj teljesen lebontani, csak kb. 50-60%-át, a maradék felhalmozódik a belső szervekben daganatot okozva.
Akkor most tessék elgondolkozni, hogy mi van…………
Az arzén ketyegő bomba az ivóvízben.
Tehát nem igaz, hogy a vezetékes ivóvízben esetenként fellelhető arzén nem káros. De nagyon is az és még rákkeltő is. A tengeri herkentyűkben lévő arzén és a vezetékes vízben lévő közötti párhuzamot pedig tudjuk be a felkészületlenségnek és a butaságnak. Remélem el tudnak majd számolni a lelkiismeretükkel az adott pozícióban lévő szakemberek, akik folyamatosan csak lejáratni képesek magukat.
A vízközmű kerekasztalnak és szóvivőinek pedig azt üzenjük a túloldalról, hogy ne ferdítsék tovább a tények, hogy magyarázzák a bizonyítványukat, hanem tájékoztassák hitelesen a lakosságot. Ne csak arról ami senkit nem érdekel, hanem arról, hogy nem teljesen olyan kifogástalan a szolgáltatott ivóvíz minősége, mint ahogy azt folyamatosan próbálják sulykolni. Talán többet kellene foglalkozni a problémák megoldásával, mintsem a háztartási ivóvíztisztító rendszerek ellen folyamatosan jelenlévő PR-ral.
Részünkről átadtuk az információt, az arzén nagyon is káros az ivóvízben, mert rákkeltő. Ők meg válogassák meg, hogy milyen „szakembert” kérnek fel legközelebb, mert amit mond, azt már általános iskolában is cáfolják. Feltételezzük, hogy létezik odaát egy valaki, aki legalább magában elismeri, hogy mekkora butaság és félrevezetés amit mondanak. Kemény szavak? Azok, de sokkal keményebb lesz majd belátni azt, hogy semmi tudományos alapja nincs annak, amiről próbálnak minket meggyőzni. Kemény lesz majd várni az onkológus elött…
Sok, víztisztító berendezés után érdeklődő találkozik azzal a „kifogással”, illetve „problémával”, hogy a víztisztító berendezések eltávolítják a megtisztított ivóvízből a hasznos ásványi anyagokat. Ebben a bejegyzésben elmagyarázzuk azt, hogy ez miért részigazság, valamint azt is, hogy miért közömbös ez az információ a víztisztító berendezések tulajdonosainak. Végre tisztába tesszük ezt a mondvacsinált problémát, amiről pontosan tudni lehet, hogy milyen érdekcsoportok generálnak. A legmeglepőbb viszont mégsem az, hogy ezzel tulajdonképpen megtévesztik és félrevezetik a víztisztító berendezések után érdeklődőket, hanem az, hogy állítólag odaát is dolgoznak szakemberek, akik legalább általános iskolában figyeltek a kémia órán. Feltételezzük, hogy vannak közöttük olyanok, akik nem hiányoztak sokat és reménykedünk abban is, hogy csak véletlenül adtak hangot tudatlanságuknak.
Természetesen nem hisszük, hogy pusztán rossz szándékból, vagy tudatlanságból tájékoztatják félre a jó népet azért, hogy bugyuta és erősen kifogásolható PR-t folytassanak. TUDJUK!
Ez a bejegyzés közkívánatra nekik szól. Reméljük, hogy minél több „szakember” magára ismer és legalább magában elnézést kér a kémia tanárától…
Innen hívjuk fel azoknak a lelkes amatőröknek is a figyelmét, hogy a fórumokban és blogjaikban ne járassák le tovább magukat és a nemtudásukkal ne büszkélkedjenek. Amennyiben a jövőben korrektül kívánnak eljárna, előbb tájékozódjanak és ne dőljenek be minden átlátszó PR fogásnak. Illetve alapozzanak a tanult ismereteikre. Ja, hogy ahhoz tudás is kellene…
Ha ez nem megy, akkor „ülj le egyes!” és legalább nem írjál butaságot!!!
Természetesen az is tudjuk, hogy nem tudunk olyan embereket az igazunkról meggyőzni, akiknek pont az ellenkező érvelés és folyamatos megtévesztés az érdekük. Nem is kívánunk foglalkozni kifogásokkal és fenntartásokkal a víz ásványi anyagtartalmával kapcsolatban. ISKOLA.
Mit mondtál, melyik víztisztító?
A hozzá nemértő szakbarbárokat könnyen meg lehet különböztetni a kicsit is hozzáérőtöktől. A hozzá nemértő egy kalap alá veszi az összes víztisztítót. Szerinte csak egy típus létezik. Ez az egy víztisztító típus pedig az, amelyikre nincsen szükség, mert olyan jó a vezetékes vízellátás, hogy értelmetlen. Ezeket a hozzá nemértőket még onnan lehet felismerni, hogy rendszeresen botlunk beléjük a boltok pénztárainál, amint éppen a szalagra pakolja az ásványvizes flakonokat. Értelemszerűen, hiszen a vezeték vízzel olyan szinten elégedett (hiszen értelmetlen a víztisztító), hogy hajlandó közel ezerszer többet kifizetni valamiért, ami a csapból is folyik.
Akármennyire is meglepő, a kicsit is hozzáértő tudja, hogy bizony sokfajta víztisztító van. Van amelyik megszűri az ásványi anyagokat és van amelyik benne hagyja. Általában annyira maximalisták, hogy csakis az ozmózis víztisztító berendezést tekintik víztisztító berendezésnek. Ez a bejegyzés nem arról szól, hogy kivesézzük a víztisztítókat, de annyit elárulhatok, hogy minden, amit a víz útjába teszünk és a kimenetén jobb minőségű víz folyik ki (valamilyen paraméter szerint), akkor azt nyugodtan tekinthetjük víztisztítónak.
Az ásványi anyag megszűrős víztisztító az pedig a háztartási víztisztítók csúcsát képviselő ozmózis víztisztító. A 0,0001 mikronos, legbiztonságosabb vízszűréstől nem várható el az, hogy minden szennyeződést és káros anyagot megszűrjön, de a nagyobb méretű ásványi anyagokat benne hagyja. Ezt ugyanis csakis buzgó manók segítségével lehetne megoldani, ami elég meseszerű. Annyira mint az, hogy valaki a vezetékes, vagy a palackos vízre alapozná a napi ásványi anyag szükségletének kielégítést. Ezt pláne úgy, hogy annyi táplálékkiegészítőt vásárolunk, mint még soha. Ezzel az erővel akkor külön tablettában bevitt kalciumnak és magnéziumnak sem lenne sok értelme. Elég csak vizet inni, de nehogy víztisztítóból, mert abban nem lesz ásványi anyag (ozmózis víztisztító esetében). Érdekes, ilyen értelmes blogbejegyeseket és fórum hozzászólásokat még nem olvashattunk.
Akkor lássuk, hogy mi is van ezzel az ásványi anyaggal a vízben!
Abban igazuk van a víztisztítók ellen érvelőknek, hogy a víztisztító berendezések az ásványi anyagok mennyiségét csökkentik a vízben. DE: kiszűrik a szervezetre káros anyagokat, pl. klór, hormonok, paraziták, nehézfémek, stb., stb. is. Ez (mármint a káros anyagok kiszűrése) szerintem sokkal fontosabb szempont annál, hogy csökken a víz ásványi anyag tartalma is.
A szervezet számára fontos elemeket, pl. kalcium, magnézium, nátrium, jód, stb., fel tudjuk venni a növények, állatok fogyasztása során is. Igazából így sokkal jobb hatásfokkal épülnek be a szervezetünkbe, mint a vízből.
Itt jön a szerves vagy szervetlen ásványi anyagok kérdése. A vízben szervetlen (ásványi) formában találhatóak meg az elemek. Felszívódási hatásfokuk alacsony. Pl.a vízben oldott magnéziumnak csak kb.5 %-a hasznosul. Rengeteg vizet kellene meginni ahhoz, hogy a napi magnézium szükségletet vízzel fedezzük, emellett kalciumot is viszünk be a szervezetbe, ami – ha D-vitamint nem fogyasztunk eleget – még káros is lehet, nemcsak a csontokba épül be, hanem meszesedést is okozhat. A vízben a kálcium és magnézium mindig együtt, oldott állapotban található meg, nem választhatjuk szét őket a folyadékban, akkor sem, ha nekünk éppen most csak magnéziumra van szükségünk, kálciumra meg nem.
A szerves azonban mindig jobb felszívódású.A táplálékunkban valamilyen fehérjéhez kötött formában: kelát formában találhatóak az elemek. Kelát-komplex = fémek (Ca, Mg, Na, stb.) szerves savakkal alkotott gyűrűs vegyületei. A kelát forma biztosítja a legjobb hatékonyságú hasznosulást a szervezetben, mivel az emésztőrendszer így nem ásványi anyagként, hanem élelmiszerként érzékeli azt. A különböző élelmiszerek különféle kémiai elemeket tartalmaznak.
Könnyen utánanézhetünk, hogy melyik táplálékot fogyasszuk pl. annak érdekében, hogy sok magnézium kerüljön a szervezetünkbe.
Halott víz legendája.
Már elöljáróban le kell szögezni, hogy nem létezik ilyen fogalom. Ezt először egy üzletkötő cég képviselőjétől hallottam, aki a 400.000.-Ft-os valamijének a bizonyítványát magyarázta. Most nem mennék bele, hogy mennyire kamu az a víztisztító amivel házalt (és veszélyes is). Ők ugyanis úgy értelmezik a halott vizet, hogy ha nincs benne semmilyen ásványi anyag, akkor az nem él, tehát halott. Számomra érthetetlen, hogy a nyavalyás víznek miért kellene élnie, de ez mellékes is. Ez hasonló, mint amikor a víz DNS-éről tartanak óóóóóókoskodó előadást. (itt található egy nagyon szórakoztató vélemény Puzsér Róberttől a víz DNS-ével kapcsolatban ) Ez a kis hanganyag is bizonyíték arra, ha valaki nem ért valamihez, de kellő magabiztossággal adja elő, akkor azt nagy valószínűséggel igaznak vélik.
Talán ennél az analógiánál maradva a holt tengert nem is nevezhetnék holtnak, hiszen eléggé sok ásványi anyag található benne, de annál kevesebb élet. Tehát nem igaz (ezek szerint), hogy az ásványi anyag tartalom egyenes arányban van az „élettel”. Szóval lehet ilyen és ehhez hasonló levezetéseket eszközölni az ásványi anyagok és a víz kapcsolatával, de butaság.
Nem hiszem, hogy a tiszta H2O nagy problémát jelentene a szervezetünkre. Ezt azoknak üzenem, akiknek rémlik még, hogy mi a H2O. Akiknek ez nem teljesen világos, azoknak az általános iskolát tudom csak ajánlani és azt, hogy vizsgálják felül a kémi osztályzatukat a bizonyítványukba, mert leszerepeltek.
Az a baj!
A legnagyobb baj az, hogy olyan ivóvízfogyasztást propagálnak, ami nem feltétlen a legjobb és legbiztonságosabb megoldás a meglévő alternatívák közül. A klasszikus vélekedés szerint 2 lehetőség van az ivóvíz beszerzésére.
Vezetékes ivóvíz. A legnagyobb gond vele maga a „vezeték” szó megléte. Gondolom az világos, hogy vezetéken az ingatlanba érkező ivóvizet nem akkor gyöngyözte ki a legtisztább alpesi patakocska. Azt bizony keményen vegyszerezik a valamilyen minőségű vízszűrés (becenevén víztisztítás) után. Ha ez még nem lenne elég, akkor minimum (általában) 24 órát tölt, egy sterilnek nagy jóindulattal sem nevezhető vízhálózatban. Na persze a vezetékek állapota is megérne egy misét, mert azok néhol elérik az 50 évet is. De lehetnek akármilyen korúak, az biztos, hogy nem akarna fehér ruhában bennük közlekedni (ha beleférne). Akkor miért tölteni közvetlenűl a szervezetébe.
Palackozott, általában ásványvíznek eladott vizek. Ezek azok a valamik, amiről pontosan senki sem tudja, hogy miért is vásárolja. Pláne, ha elfogadjuk azt a kitételt, hogy a vezetékes ivóvíz csodálatosan kiváló. Nem egyszerűbb lenne venni egy BPA mentes műanyag palackot és abban vinni a vizet, épp úgy mint amikor PET palackos ásványvizet vásárolunk?! De. Arról nem is beszélve, hogy szinte minden évben van valamilyen gubanc az ásványvizekkel. Igen, a legnagyobb márkákkal is. Ezeknél a vizeknél több probléma is együttesen jelentkezik.
Drága. Közel 1000 szer többe kerül, mintha vezetékes ivóvizet innánk.
PET palack. Egy átlátszó műanyag palackban van egy kiváló oldószer (víz). Ez nem nyerő párosítás.
Logisztika. Sokszor állnak papon és nem megfelelően tárolva, hiszen fajlagosan olcsó.
Nem friss. 1-2 éves eltarthatóság???!!! Gondolkozott már azon, hogy ez mennyire lehet tökéletes ha a fenti problémákat is hozzáveszi. Mert bizony a problémák összeadódnak.
Ne feledjük, hogy vezetékes vízszolgálatátó is értékesít víztisztító berendezést, habár ő vízszűrőnek nevezi. Azt is jó ha tudja, hogy az palackos víz készítők nagyrészt tisztítják a vízforrásuk vizét. Rosszabb esetben csak a vezetékes csapvizet szűrik át aktívszénen és mechanikus szűrőegységen. Tehát ne nagyon feszegessük azt, hogy szerintük miért nem kell víztisztító.
A legnagyobb baj mégiscsak az, hogy az itt leírt tények köztudottak. Ez nem lehet újdonság a két alternatívát képviselő cégek szakembereinek sem, mégis folyamatosan megtévesztő PR tevékenységet végeznek, amit a fogyasztók sínylenek meg. Persze gondolhatja, hogy ezeket azért írom le, mert azt akarom, hogy víztisztító berendezést vásároljon tőlünk. NANÁ! Azért tudok ezzel foglalkozni ilyen behatóan, mert ebből élünk (ha parafaékszer készítéssel foglalkoznánk, akkor nem írnék ennyit a háztartási víztisztásról), mint ahogy a vezetékes vízszolgálató sem a paprikatermesztésről publikál, hanem dicséri a saját maga által szolgáltatott ivóvizet, amit a saját laborjaiban ellenőrzi és erről saját magának számol be. Ha meg mégsem jó, akkor megy a lajtos kocsi…