víztisztító hibaEnnek több oka is lehet, de szerencsére mindegyik megoldása egyszerű.  Amennyiben újonnan van beszerelve a víztisztító a beszerelést követő napon nézzünk rá a vízórára, hogy ellenőrizzük a selejt víz elfolyását. Ha nem használtuk aznap a víztisztítót és más vízzel működő berendezést sem, akkor gyanús, hogy nem állt el a selejt víz. Ez a lehetőség akkor is fenn állhat, ha halljuk, hogy a selejt víz állandóan csorog a lefolyóba. FONTOS! Ezt az ellenőrzést csak a beszerelés követő napon végezzük el, hiszen a víztisztító beszerelésének napján kétszer is le és fel kell töltődnie a víztartálynak, ami emelt sejtvíz képződéssel járhat.

 

Megoldás az ozmózis víztisztító technikai vizének el nem állására.

  1. Négyes szelep meghibásodása. Ez a hiba nagyon gyorsan előtűnik, már a beszerelést követően. A hiba oka a négyesszelepben található gumimembrán esetleges felkeményedése, amely megakadályozza a szelep helyes működését. Előfordulhat még a négyesszelep nem megfelelő nyomás értéke, ami azt jelenti, hogy a víztisztítóban található szelep csak az adott víznyomásnál működik rosszul.
  2. Víztartály felpumpálása. Ez a hiba kissé banális, de előfordul néha. Ebben az esetben a vásárló felpumpálja a víztartályt. Ez a pumpálás általában 1,5 BAR alatt meg sem áll, de értelmetlen. FONTOS! A víztartályon lévő szelephez a legritkább esetben kell csak nyúlni, de talán még akkor sem! Mivel a felpumpálás felesleg plusz nyomást eredményez a víztartályban, a megtisztított víznek sokkal több energiájába kerül belekerülni a tartályba. Esetünkben a négyes szelep sem tudja “érzékelni” a víztartály megtelítődését és nem is zár le. Azaz a selejt víz nem áll el.

Beszerelést követő napon nem árt ellenőrizni a vízórát akkor, amikor nem használunk vizet, illetve a selejt víz csövet ellenőrizni. Ha hideg, vagy csöpögést hall, akkor megy a selejt víz. Ebben az esetben ellenőrizni kell, hogy a víztartály feltöltődött-e. Ha erre nincs idő, akkor a víztartályon található elzáró csap elzárásával modellezzük a víztartály feltöltöttségét. Ha így sem áll el, akkor szinte biztos, hogy problémamegoldásra szorulunk.

 

+1 hibamegoldás ozmózis víztisztító beszerelés esetében

Ez a legalapabb hiba, ami közvetlenül a beszereléskor jelentkezik. Nem áll el a technikai víz, hiszen nem töltődött fel a víztartály. Víztartályos ozmózis víztisztítók esetében ki kell várni amíg feltöltődik a víztartály, mert csak ez után áll el a technikai (selejt) víz, hiszen addig dolgozik a víztisztító, amíg megtölti a víztartályt. Ez után a négyesszelep érzékeli, hogy megtelítődött a víztartály, azaz arra felé már több víz nem mehet és megállítja a víztisztítási folyamatot, több vizet nem enged be. Csak ezek után lehet a kerámiabetétes csapot kinyitni, hogy a víztartályból jöjjön a már megtisztított víz a csap irányába. Amikor még feltöltési állapotban nyitjuk ki a csaptelepet akkor csak minimálisan fog csöpögni rajta a víz, mert a puffer víztartály még feltöltési állapotánál fogva nem tudja ellátni a feladatát. A csapon tehát úgy fog jönni a víz, mintha nem is lenne víztartályos a berendezés.

Szólj hozzá!

home