víztisztító_berendezés.jpg

Ez egy pimasz bejegyzés lesz…

A héten vizslattam át a netet (mert ez is a munkám része) és egy olyan bejegyzésre találtam, ahol örülnek az ezen az oldalon megadott információnak, de kissé szkeptikusak lettek, amikor megtudták, hogy mi, azaz a víztisztító GURU egy víztisztító berendezések forgalmazásából élő szervezet. Ne ez után a hosszú mondat után bontsuk ki egy kicsit.

 

Lebuktunk, víztisztító berendezések forgalmazásából élünk.

Ha valaki azt hitte, hogy ez nem így van és hobbiból foglalkozunk a témakörrel több éve, akkor az tévedett. Nem hiszem, hogy valaha is olyan benyomást próbáltunk volna kelteni, hogy lelkes “amatőrök” vagyunk. Ha mégis valakiben ez a benyomás élt volna, attól elnézést kérek. Mocskosul profitorientált egy társaság vagyunk, aki mindig őszintén válaszolt a felmerülő kérdésekre és adott szakmai tanácsot még akkor is, ha olcsóbb  megoldást tudtunk mutatni (amin ugye kisebb a nyereségünk). Tehát elnézést, hogy nem másod, vagy harmadállásban műveljük ezt a “felvilágosító” munkánkat.

Igen, többen vagyunk. Javarészt a bejegyzéseket egy ember írja, de ezen kívül még két ember aktív részvétele áll a tartalmak mögött. A GURU meghatározás pedig nem egy magát hozzáértőnek tekintő beképzelt ember megnyilatkozása, hanem több, szakmájában elismert szakember megkülönböztetése, a kereskedelmet és szakmai felkészültséget csak ugató, emberileg és erkölcsileg ingoványos “konkurenciától”. Amelyik konkurenciánk nem ilyen, annak gratulálunk és további szép üzleti sikereket kívánunk.

Mindenkitől elnézést, de ez így van. Bocsánat a mostani kirohanásárt, de mélységesen megvetem azt a fajta áll butaságot, amikor a bevezetőben taglalt véleménnyel kell szembesülnöm. Na de lássuk, hogy miért is butaság az, hogy azt hitte gyanútlan érdeklődő, hogy mi nem ebből élünk. Az egyszerűség kedvéért ezt már a megszokhatott egyszerű példákon keresztül mutatom be.

 

Ez érdekes, ugye?

Lássuk azokat a példákat, amikre a kedves érdeklődő kapásból azt hiszi, hogy csak tájékoztatni akarják, eladni viszont nem. Értsük már meg emberek, a pénzt az nem a levegőből jön, meg kell érte dolgozni.

  1. Bizonyos bankok sorozatosan takarékoskodási és egyéb pénzügyi tanácsokkal látják el a jó népet. Ezeknek általában hatalmas televíziós kampányt is szerveznek, tehát biztos Ön is látott ilyet. Érdekes, nem olvastam még olyan hozzászólást, hogy jó jó, de ez egy bank, ennek nem szabad hinni, ha pénzről van szó. Inkább hiszek a szomszéd Józsi bácsinak, mert amúgy is kulcsmásoló volt 120 évig és Ő biztosan jobban tudja.
  2. Az újszülött osztályok tele vannak, promóciós anyaggal, észrevette már? Ezek akarják megmondani, hogy milyen popsikrémet kell használni. Na ne már, hiszen Ők is popsikrémet árulnak. Milyen vérlázító már!
  3. Egészségmegőrző programokat sem véletlenül szponzorálnak vitamin gyártó cégek. Érdekes, mégsem pampognak az emberek, hogy milyen átverés már olyan egészségügyi tanácsadáson részt venni, ahol arra ösztönzik az embereket, hogy a szponzor által forgalmazott vitaminokat vásárolják.

Ha jobban belegondolok, nagyon sokáig tudnám a felsorolást folytatni, pedig nem vagyok egy nagy média fogyasztó és TV néző. Tehát kéretik mindenkinek tudomásul venni, hogy abból az aljas érdekből osztjuk meg tapasztalatunkat és szakmai felkészültségünket, hogy Ön a legalacsonyabb áron a legjobb minőséget vásárolja meg a legszéleskörűbb garanciával. Elnézést ezért mindenkitől.

 

Tájékoztatás és felvilágosítás.

Na nem egy kamaszoknak készült folyóirat meghatározása, hanem profitorientált vállalkozásunk alap feladata. Már régóta rájöttünk arra, hogy a víztisztító berendezések körül itthon hatalmas félreértések vannak. Bizony vannak olyan cégek, akik ezt még egy ködréteggel és pimaszul magas árral még meg is bolondítják. Tehát első lépésben szükség van a kedves, víztisztító berendezések iránt érdeklődők tájékoztatására és felvilágosítására háztartási víztisztítás témakörben. Ez azért is szükséges, mert egy átlag leendő vásárlónk, kb. 2 hetet már eltöltött informálódással és persze be is gyűjtötte az össze állinformációt és városi legendát. (tudja, az állinformáció hasonló mint az álokosság, csak a duma).

Tehát amire hozzánk érkezik szegény érdeklődő, már olyan messziről kell indulnunk csak annál a kérdésénél, hogy milyen víztisztítót vegyen. Na így 1-2 órát olyan szépen el lehet tölteni azzal, hogy “értelmiségi” üzletkötők és megtévesztő weboldalak hiányosságát javítgatjuk és csiszolgatjuk. Érdekesnek tartom, hogy az emberek több százezer forintot is kiadnak egy mobiltelefonra és nem tesznek fel annyi kérdést mint amennyi bennem megfogalmazódik néha egy-egy műszaki berendezéssel kapcsolatban, pedig műszaki végzettségű vagyok. Még érdekesebbnek tartom, ha ezzel a több százezres mobiltelefonnal valami nemvárt meghibásodás történik, akkor nem az aszt megvasaló ember, beéri azzal a magyarázattal, hogy “hát ilyen elő szokott fordulni!”. Ezt mi mernénk mondani a kedves víztisztító vásárlónak, már a sniccer a hátunkba lenne, de minimum fenyegetnének mindenféle fogyasztóvédelemmel, meg NAV-val, meg még tudom én hogy kivel. (talán még anyósommal).

 

Jó ha tudja ezt is.

Az általunk forgalmazott víztiszttó berendezéseket nem mi reszeljük a sufniba. Javarészt nagynevű víztisztító gyártók eredeti termékei. Természetesen eleget teszünk mindenféle garanciális és szavatossági előírásnak, de még így sem vagyunk hajlandóak azonosulni semelyik víztisztító berendezéssel sem, mint ahogy egy mobiltelefonokat forgalmazó cég sem azonosulhat egy mobiltelefonnal sem. A víztisztító berendezéseket mi is vásároljuk (számlára szerezzük be) és azt értékesítjük az arra éhező tömeg számára. Ennyi az egész! Ez így működik szinte minden ismert kereskedelmi rendszerben. Mi is szeretjük ezt a klasszikus felállást.

Ha probléma van, vagy típushibára bukkanunk, higgye el, hogy mi vagyunk az elsők, akik kiverik a patáliát az importőrnél, gyárnál, nagykernél, meg mindenkinél akinél kell, hogy megoldódjon a probléma. Pont ezért, már nem egy egy típushibát orvosoltunk és fejlesztettük ki rá a megoldást, amit már a gyár is úgy csinál, ahogy azt mi tanácsoltuk. Tehát a kedves vásárló a legrövidebb időn belül megoldást kap az esetlegesen felmerült problémájára.

Szólj hozzá!

home